Donald Trump védekezés helyett kampánybeszédet tartott a bíróságon

Donald Trump érkezik a Wall Street-i bíróságra, 2024 január 11.
Donald Trump érkezik a Wall Street-i bíróságra, 2024 január 11. Szerzői jogok Stefan Jeremiah/AP
Írta: Ferenc SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Korábbi hallgatását megtörve, a volt elnök 5 perces megszólalási lehetőséget kért és kapott a bíróságon az egyik polgári perében, amit kampányszlogenek hangoztatására és a bíró megsértésére használt fel.

HIRDETÉS

Nem sok híja volt annak, hogy a bíróság megsértése miatt Arthur Engoron bíró azonnali pénzbüntetésre vagy elzárásra ítélje a volt elnököt, miután Donald Trump politikai vádaskodásra és a bíró személyes megtámadására használta fel időkeretét. 

Trump nagyjából öt percig szólalt fel a védőasztal mögött a záróbeszédek lezárása után, de a bíró félbeszakította. Trump szerint a per alá vont pénzügyi kimutatások tökéletesek, és  nem vonult fel ellene tanú. A bankok minden pénzüket visszakapták, és a kölcsönök kifogástalanok voltak – mondta. Majd hozzáfűzte, hogy „ez egy politikai boszorkányüldözés volt, amiért kártérítés jár neki. 

"Én egy ártatlan ember vagyok, akit üldöznek a hivatali munkájáért. Ami itt történt, uram, az a szememben csalás és választási beavatkozás". 

Néhány perc múlva a bíró félbeszakította Trumpot. „Egy perce van még” – figyelmeztette. Trump válasza erre az volt, hogy "megértem, hogy megvan a saját napirendje" - azt sugallva, hogy a bíró elfogult vele szemben.

Trump a bírósági tárgyaláson
Trump a bírósági tárgyalásonShannon Stapleton/AP

"Kérem, irányítsa az ügyfelét" - mondta erre válaszul a bíró Trump ügyvédjének, Chris Kise-nek. 13.00 órakor Engoron félbeszakította a szóáradatot, és figyelmeztette a védőt, hogy ezt másként kellett volna csinálni, és akkor több időt is tudott volna engedélyezni.

A volt elnök ellen folyó perek sokasága közül ez a tárgyalás Letitia James New York-i főügyész 370 millió dolláros kártérítési követelését vizsgálta, amely egyben megtiltaná Trumpnak, hogy üzleti tevékenységet folytasson az államban. 

Az ügyészség hivatkozása szerint a volt elnök, felnőtt fiaival és cégeivel bankokat és biztosítótársaságokat csapott be úgy, hogy hamisan felduzzasztották a hitelfelvételek ingatlanfedezetének értékét.

Trump megjelenése a záróbeszédeken néhány nappal az iowai előválasztási viadal előtt rávilágít arra, hogy jogi és politikai világa mennyire összefonódott. Noha ez egy polgári ügy, 2024-es kampányának kulcsfontosságú részévé tette az ellene indított eljárásokat - eddig meglepő mértékű sikerrel vetélytársaival szemben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Trump a róka, a perköltségei pedig a csuka – vészesen apad a volt elnök választási kasszája

Trump egy "intim kapcsolat" miatt tervezi kipöckölni az ügyésznőt a sorsdöntő georgiai büntetőperből

Mar-a-lagói birtokán fogadja Donald Trump jövő héten Orbán Viktort