Boris Vian regényének adaptációja, valamint egy, kőszínházban szokatlannak számító kísérlet volt a budapesti Katona József Színház decemberi két bemutatója.
HIRDETÉSPekingi Ősz a Kamrában
Fehér Balázs Benő rendező nem először nyúl Vian-műhöz: évekkel ezelőtt már megrendezte a Tajtékos napokat az azóta múlttá lett Ódry Színpadon, valamint a Piros fű című előadást Marosvásárhelyen. Ezúttal a francia avantgárd különös képviselőjének Pekingi ősz című regényét vitte színre a Katona Kamrájában.
Az abszurd irodalom egyik első mesterének tartott Vian talán legbonyolultabb prózai művét erős vizuális világba helyezték az alkotók (Laboda Kornél, Komán Attila, Fehér Balázs Benő). Harsány színek és formák alkotják a díszletet (Horváth Jenny munkája), élénk színűek a jelmezek (Szakos Kriszta) is, és a Kamra amúgy is szűk terében két oldalt foglalnak helyet a nézők: a két első sor közötti keskeny sáv is játéktér része, az utolsó sor mögötti sáv nemkülönben. Az intim tér adta közelség a játszókkal az első másodperc-töredéktől az utolsóig behúzza a nézőt, és egészen egyedülálló utazás kezdődik a viani mesevilágba, ahol semmi nem akar valóságos lenni, ám minden hivatkozik a valóságra.
Fehér Balázs Benő rendező a következőképpen ajánlja az előadást:
"Az egyik kedvenc szerzőm legbonyolultabb regényével foglalkozhatok az egyik kedvenc társulatommal. Ezek monomániás emberek. Mármint a regény szereplői. Valami hajtja őket a pusztulás felé. Szerelem, szex, kiélhetetlen vágyak, a szakmájuk gyűlölete, vagy a hobbijuk imádata, valamit feltérképezni, valakit leigázni, elhasználódni valaki mellett, repülőgépmodellek. Csak azt ne, ami van. Csak ne úgy, ahogy kellene.
Vian sem úgy és azt. Szabadon. Abszurd humorral. Naivan a zordat. Elsősorban magát szórakoztatja, miközben ír. Játszik. Szavakkal, helyzetekkel, a formával, szerkezettel. Minden figura kicsit paródiája önmagának, a helyzetek túlhevített variánsai valóságbeli rokonaiknak. Nagyít, túloz, forráz, fagyaszt, megráz, gyúr és dagaszt. Semmit ne vegyenek túl komolyan abból, amit majd látni fognak. Majd mi komolyan vesszük. Micsoda hülyeség egy sivatag közepén vasutat építeni. Beleszeretni a legjobb barátom barátnőjébe. Remetének menni. A munka, amit egy gép is elvégezhetne. Vagy amit nem végezhetne el. Végezni egy kerékpárossal. Nem meggyógyítani egy széket. Kérdezem?"
A Pekingi őszben Elek Ferencet, Kocsis Gergelyt, Koós Boglárkát (m.v.), Rujder Vivient, Takátsy Pétert, Tasnádi Bencét, Vajdai Vilmost, Vizi Dávidot, Biró Kristófot (e.h.) és Molnár Andrást (e.h.) láthatjuk.
Extázis a nagyszínpadon
Tarnóczi Jakab legújabb munkája az ajánló alapján "felfedezésre szólítja a nézőt, egy konstruált miniuniverzumba invitál; egy színpadra sűrített, alternatív Budapest-labirintusba."
A több szálon és több idősíkon futó előadás egy multimédia-esemény (írta Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia), amely fiatalok mindennapjait követi végig. Arra keresik a választ, hogy fenntartható-e a boldogság állapota, és ha igen, akkor a közösségnek vagy az egyénnek van-e nagyobb szerepe benne? Hogyan látja Magyarország jövőjét az Y és a Z generáció? Ki lehet-e lépni a ciklikusan ismétlődő problémák örvényéből, vagy csak egy mesterségesen létrehozott menedék segíthet a társadalmi rendszeren belül?
Az Extázisban Bányai Kelemen Barnát, Béres Bencét, Dankó Istvánt, Gloviczki Bernátot, Jakab Balázst, Jordán Adélt, Kanyó Katát, Lengyel Benjámint, Mentes Júliát, Pálos Hannát, Pásztor Dánielt és Tóth Zsófiát láthatjuk.