Kimerül az Ukrajnának szánt amerikai kassza, ha december végéig nem dönt róla a Kongresszus

Alig maradt pénz a segélykasszában
Alig maradt pénz a segélykasszában Szerzői jogok EURONEWS
Írta: Ferenc SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Fehér Ház hétfőn megkongatta a vészharangot, hogy az év végéig kifogy az eddig engedélyezett pénzkeretből, hogy fegyvereket biztosítson Ukrajnának az Oroszország elleni harcban. A amerikai pénzügyi törvények szerint a helyzet kongresszusi engedély nélkül megoldhatatlan.

HIRDETÉS

A törvényhozás vezetőinek írt levelében Shalanda Young (a képen), az elnöki hivatal költségvetési Igazgatója azt mondja, hogy a kormánynak „nem csak a pénze, de az ideje is fogy Ukrajna segélyezésének folytatására. A Fehér Ház arra kéri a Kongresszust, hogy az októberben benyújtott kiegészítő kérelem alapján döntsön, mert ez kritikus fontosságú az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából is”.

A legnagyobb kassza is képes kiürülni - nincs feneketlen csupor

A megoldást nehezíti, hogy közben az amerikai katonai készletek is fogyóban vannak, és azok átadása Ukrajna számára az Egyesült Államok nemzetbiztonságát tenné kockára. Amerikának már nem csak az indo-pacific térségre (Kína), hanem a forrongó Közel-Keletre is tekintettel kell lenni. „Nincs varázsszelence és feneketlen finanszírozási csupor, hogy a megnövekedett nyomásnak ellenálljunk”– írta Young.

Ennek az új kihívásnak aktuális példája, hogy az USA-nak a vártnál jelentősebb költségeket kell fordítania a mediterrán térség katonai biztonságára, már két repülőgéphordozó csoportot itt ott kell állomásoztatnia, sőt, a Vörös-tengeren is számolnia kell terrorveszélyekkel, amelyek amerikai hadihajókat is érintenek.

"Ha nem fizetünk, győznek az oroszok"

Az üzenetben Young részletesen kimutatta, hogyan használta fel a kormány az ukrajnai segélyekre korábban elkülönített mintegy 111 milliárd dollárt. Az USA 2023-ra megállapított védelmi költségvetése 877 milliárd dollár volt, amit az év során 62 milliárddal bővítettek.

A Pentagon december elejére ennek 97 százalékát már felhasználta. A külügyminisztérium is az utolsó centeket költi el abból a 4,7 milliárdos alapból, amely humanitárius segítségnyújtásra szolgált.

Young arra figyelmeztet, hogy a további finanszírozás elmulasztása „térdre kényszeríti Ukrajnát a csatatéren, és nem csak az eddig elért eredményeket kockáztatja, hanem növeli az orosz katonai győzelem valószínűségét is”.

A hadiipar termelésének bővítése elképzelhető és folyamatban is van, de a privát beszállító vállalatok ezzel kapcsolatos beruházási és alapanyag-igénye növeli a költségeket. 

F-35 vadászbombázók gyártása a Lockheed Martin texasi üzemében
F-35 vadászbombázók gyártása a Lockheed Martin texasi üzemébenCFR

Mindez egybeesik azzal a kihívással, hogy Bidennek az amerikai hadiipar koncentrálásával is foglalkoznia kell

Az Ukrajna támogatására jóváhagyott pénz mintegy 60 százaléka az USA védelmi ipari bázisát erősítette meg, ami a hazai vállalatok számára eddig előnyös volt, mert Amerika további fegyvereket gyártott az ukránoknak és igyekezett tölteni saját készleteit.

Az erre szánt költségek járulékos haszna volt a munkahelyteremtés és az innovációs fejlesztések bővülése is. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy - Ukrajnától függetlenül - az USA hatalmas összegeket áldoz a NATO támogatására, miközben készen kell állnia egy esetleges közvetlen orosz-amerikai konfliktusra is. 

Bár ennek esélye csekély, de nem is kizárható, és a nemzetbiztonsági tervezésnek minden lehetőséggel számolnia kell.

Amerikai legfőbb problémája már megint saját maga

A levelet Mike Johnson házelnöknek, Hakeem Jeffries demokrata kisebbségi vezetőnek, Chuck Schumer szenátusi többségi vezetőnek és Mitch McConnell republikánus frakcióvezetőnek címezték. A benyújtott igény további 50 milliárd dollárt biztosítana az ország védelmi ipari bázisának.

A Fehér Ház hetek óta rimánkodik a Kongresszusnak, hogy tegyen lépéseket a kiegészítő kérelemmel kapcsolatban, azzal érvelve, hogy ennek elmulasztása veszélyeztetné Ukrajna előrehaladását Oroszország elleni harcában, különösen a nehéz téli hónapokban. 

Biden elnök az amerikai közvélemény elé tárta, hogy bár a konfliktus távolinak tűnik, az orosz győzelem súlyos következményekkel járna a demokráciák számára világszerte, és végső soron egy nagyobb konfliktusba vonhatja az Egyesült Államokat.

Zelenszkij és Biden a NATO vilniusi közgyűlésén, 2023 június
Zelenszkij és Biden a NATO vilniusi közgyűlésén, 2023 júniusSusan Walsh/Copyright 2023 The AP. All rights reserved.

A Fehér Ház előre nem kalkulálható ellenkezésbe ütközött azzal, hogy a korábban kompromisszumképes, de időközben leváltott Kevin McCarthy házelnök helyére olyan személy került, aki a republikánus szélsőjobb támogatásával nyerte el a széket. Ez a nem nagy, de "királycsináló" csoport (a Freedom Caucus) határozottan ellenzi Ukrajna további támogatását, és a segélyösszegeket inkább Izrael javára fordítaná.

Ebben a nézetében hivatkozhat a közvéleménykutatásokra is, amelyek 2022 tavasza óta a segélyezés támogatásának csökkenését mutatják. 

Mike Johnson házelnök a múlt héten azt mondta, biztos benne, hogy Ukrajna és Izrael finanszírozása átmegy a Házon. Viszont leszögezte, hogy a két kérdést külön kell kezelni, és bármilyen ukrajnai támogatásról csak akkor lehet szó, ha a Fehér Ház gyökeresen változtat a déli határok menekültpolitikáján, ami további jelentős összegeket emésztene fel.

Mike Johnson új házelnök
Mike Johnson új házelnökJose Luis Magana/Copyright 2023 The AP. All rights reserved.

„Ukrajna prioritás marad. Természetesen nem engedhetjük meg, hogy Vlagyimir Putyin átmeneteljen Európán, ezért megértjük a segítségnyújtás szükségességét” – mondta Johnson. „Ugyanakkor a saját határpolitikánk megváltoztatásán is dolgoznunk kell, mert annak veszélyessége közvetlen és azonnali.”

Külső hivatkozások:
Az októberi javaslat
Hol van a segítségnyújtás határa?
Fogy a türelem Amerikában

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra blokkolták Ukrajna támogatását a republikánusok - fő ok a mexikói határválság

A Szenátus támogatja Biden katonai csomagját Ukrajnának és Izraelnek, de még nincs vége

Újra kórházba került Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter