9 november 2023 | Euronews
Keresési eredmények 29 Találatok
-
Portugália Portugália: az államfő feloszlatja a parlamentet és előrehozott választást ír ki Kedden lemondott Antonio Costa miniszterelnök, mert kiderült, hogy neve szerepel egy korrupciós ügyben folyó nyomozás irataiban. -
Tech Hirek Globális együttműködés a mesterséges intelligencia területén, a geopolitika feszültségek dacára Miközben a kormányok világszerte versenyeznek a mesterséges intelligencia szabályozásáért, a nemzetközi együttműködésre is összpontosítanak - különösen Kínával. -
Lengyelország Már 40 kilométeres a kamionsor az ukrán-lengyel határon A lengyel fuvarozók nem hajlandók feladni a hétfőn megkezdett blokádot, és azt mondják, hogy az év végéig is kitartanak, ha kell. -
Sport A kolumbiai gerillák elengedték a Liverpool csatárának apját Manuel Diaz csaknem két hetet töltött fogságban. Szabadulásának körülményei még nem ismertek. -
Euronews Witness Riportunk a helyszínről: feltépett sebek Izraelben és Ciszjordániában Minden korábbinál nehezebbé tette a zsidók és a palesztinok együttélését a Hamász terrorakciója és az arra adott izraeli válasz. -
Franciaország Izrael nélkül rendeztek Gázával foglalkozó humanitárius konferenciát Párizsban Több tucat nyugati és arab állam képviseltette magát a megbeszélésen. -
Spotlight Globális Kiberbiztonsági Fórum: célkeresztben a hekkerek A rijádi konferencián az is téma volt, hogy egy Interpol-jelentés szerint a kiberbűnözés az öt legnagyobb globális, növekvő fenyegetés. -
Világ Ezüstbánya Boszniában: nagy üzlet, nagy kockázat Európa energiafüggetlenségének megszerzésében nagy szerepe lehet a bosznia-hercegovinai ércbányászatnak, a helybeliek azonban aggódnak a veszélyei miatt. -
Ukrajna Egy éve szabadult fel Herszon, de a városra továbbra is záporoznak az orosz rakéták Veszélyes az élet a dél-ukrajnai városban, mégis sok család maradt, együtt maradt. -
Izrael Tettestársak a terroristákkal együttműködő fotóriporterek? Egyikük már Izrael halállistáján van Az október 7-i Hamász terrortámadás során több olyan fotóriporter is jelen volt, akiknek szerepe gyanút, szakmai, erkölcsi és jogi vitát váltott ki. A nagy hírügynökségek tagadják, hogy közük lenne a szabadúszó fotósok valószínű Hamász-kapcsolataihoz. -
Németország Egyre nagyobb gondot okoz a bevándorlás Németországban, de a megoldás nem látszik Minden valószínűség szerint a menekültügyi rendszer kedden bejelentett reformja sem fogja orvosolni a gondokat. Az alábbiakban végigvesszük, hogy mi a probléma, hogyan próbál reagálni rá a német kormány és az EU, és ez miért bizonyul minden valószínűség szerint kevésnek. -
Világ Információküldésre szólította fel az EU a TikTokot és a YouTube-ot A videómegosztó platformoknak kötelességük tájékoztatást adni. A szabályok súlyos megsértése esetén akár a bevételük 6%-át is elérheti a bírság. -
Japán Japán: új sziget nőtt ki a tengerből Egy tenger alatti vulkánkitörés új szigetet hozott létre Japán partjainál. -
art 139 millió dollárért kelt el Picasso egyik leghíresebb festménye A Nő karórával című kép a Sotheby's aukciósház szerint “Picasso Mona Lisája”, amely szerelmét és múzsáját ábrázolja. -
Magyarország Podcast: Karsai Dániel ügyvédje szerint edukálni kell az embereket az életvégi döntés lényegéről Dr. Stánicz Péter, az ALS-ben szenvedő alkotmányjogász jogi képviselője szerint az eutanáziával való esetleges visszaélések - melyre sokan, köztük a magyar kormány is hivatkozik - megfelelő tájékoztatással előzhetők meg, és nem azzal, hogy mindenkitől megvonják a döntési lehetőséget. -
Focus Személyre szabott ételek mesterséges intelligencia segítségével A lengyelországi Podlaskie régió egyik startupja olyan alkalmazást fejlesztett ki, amely elősegíti az egészséges táplálkozást. -
Spanyolország Fejbe lőttek az utcán egy veterán spanyol politikust A 78 éves Alejo Vidal-Quadrast kórházba szállították. A politikus egykor a Néppárt katalán szárnyának elnökeként valamint az Európai Parlament alelnökeként is dolgozott, később pedig részt vett a Vox megalapításában. -
Világ Francia kormányprogram az iskolai zaklatások ellen A miniszterelnök és az elnök felesége egy iskolában biztatta a diákokat, hogy ne maradjanak csendben, ha zaklatást szenvedtek el. -
Világ Olaf Scholz szégyennek nevezte az antiszemitizmus újjáéledését A német kacellár a kristályéjszaka 85. évfordulóján arra emlékeztetett, hogy a sokszor megismételt ígéretet, hogy “Soha többé!”, be kell tartani. -
Világ Tolvajok teszik tönkre az olajbogyótermést több európai országban A kár általában nem csak az adott mennyiség ellopását jelenti. Mivel sok fának láncfűrésszel esnek neki, évekig tart, mire az a fa újra ugyanannyi termést hoz majd, mint előtte. -
Amerikai Egyesült Államok Patrick Dempsey-t választotta a People magazin 2023 legszexibb férfijának Az ötvenhét éves színészt a nagyközönség a Grace klinika című sorozatból ismerheti, bár több mint 35 éves pályája alatt sok más filmben is szerepelt. Kevesen tudják róla, hogy első felesége 27 évvel idősebb volt nála, akinek emlékére rákbetegeket gyógyító klinikát hozott létre. -
Magyarország Stoltenberg: a magyar parlamentnek késedelem nélkül ratifikálnia kell a svéd NATO-csatlakozást A NATO-főtitkár Novák Katalinnal közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy számít Magyarországra. -
Gáza Megnövekedett a koraszülések száma a Gázai övezetben Nagy a fertőzésveszély, a betegségek leginkább a gyerekeket sújtják. -
Spanyolország Spanyolország: megállapodott Sánchez és Puigdemont a koalícióról A távozó spanyol kormányfő amnesztiát ígért a katalán függetlenségért harcoló politikusoknak, így velük már kormányt tud alakítani úgy is, hogy júliusban csak második helyen végzett a választásokon. A jobboldal szerint Sánchez bármit megtesz a hatalomban maradásért. -
Izrael Fehér Ház: Izrael minden nap négyórás tűzszünetet tart a Gázai övezetben Izrael és a Hamász háborújának csütörtöki hírei. -
Egyesült Királyság Betiltották a nevetőgázt az Egyesült Királyságban A felhasználókra 2, eladókra akár 14 év börtönt is kiszabhatnak. -
Grúzia Az EU-tagság felé vezető első lépést ünnepelték a grúz fővárosban Salome Zurabisvili elnök többek közt azt mondta, ez a válaszuk az orosz megszállásra. -
Izrael "A vezetőink mindent elloptak, majd eltűntek" - szétesőben a gázai Hamász parancsnokság A Hamász irányítási lánca szétesőben van, miután Izrael likvidált több kulcsfontosságú parancsnokot, a politikai elit pedig eltűnt a városból, és luxuséletet él a Közel-Kelet biztonságos helyein. -
Gáza Netanjáhu újra nyomatékosította: a tűzszünet feltétele az izraeli túszok elengedése Az izraeli miniszterelnök minden mást hamis pletykának minősített.