EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Néhány nap múlva megjelenik a Beatles „utolsó dala"

A Beatles tagjai egy sajtótájékoztatón 1964-ben
A Beatles tagjai egy sajtótájékoztatón 1964-ben Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Magyar ÁdámMTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az 1970-es dalkezdeményt a mesterséges intelligencia segítségével fejezte be a legendás együttes még két életben lévő tagja, Paul McCartney és Ringo Starr.

HIRDETÉS

53 évvel a Beatles felbomlása után, november elején megjelenik a zenekar „utolsó dala", a Now and Then. A számot eredetileg John Lennon vette fel egy 1970-es évekbeli demóanyagra, Paul McCartney és Ringo Starr pedig tavaly öntötték végső formájába.

Paul McCartney nyáron a BBC-nek adott interjújában már elmondta, hogy dolgozik a számon, és azt is elárulta, hogy Lennon hangját MI-technológiával mentették ki a régi kazettáról.

A Now and Then november 2-án jelenik meg, de a Beatles újonnan átdolgozott Vörös és Kék albumain is szerepelni fog, ezek november 10-én kerülnek majd forgalomba.

Az eredetileg 1973-ban megjelent válogatásokat a Rolling Stone magazin „a történelem legnagyobb hatású slágeralbumainak" nevezte. A Vörös Albumon a Beatles korai számai, a Kék Albumon pedig a későbbi dalai jelentek meg.

A dal John Lennon hagyatéka

A Now and Then John Lennon szerzeménye, és azt követően született, hogy a banda 1970-ben feloszlott. A számban egy régi szerelmet vagy barátot szólít meg, akit hiányol, és szeretné, ha újra együtt lennének. ("Now and then, I miss you / Now and then, I want you to return to me.")

Miután Lennont 1980-ban meggyilkolták New York-i lakása előtt, özvegye, Yoko Ono Paul McCartneynak ajándékozta a dalt. A Now and Then egy „Paulnak" feliratú kazettán szerepelt, amely tartalmazta még a Free as a Bird és a Real Love korai verzióit is. Utóbbi két számot 1995-ben és 1996-ban kiadták kislemezként. Az egykori Beatles-tagok akkor a Now and Thent is fel akarták venni, de mivel George Harrison szerint Lennon felvétele használhatatlan volt, végül feladták a próbálkozást. Paul McCartney azonban azóta is be akarta fejezni a dalt, és az audiotechnológia fejlődése ezt végül lehetővé tette.

A mesterséges intelligencia segített

A fordulópontot az jelentette, amikor Peter Jackson Get Back című Beatles-dokumentumfilmjéhez sikerült „megtanítani" a számítógépet arra, hogy felismerje a Beatles-tagok hangját és el tudja különíteni a háttérzajoktól és a hangszerektől, tiszta hangzást hozva létre.

Miután kinyerték a régi felvételről Lennon hangját, McCartney és Ringo Starr új vokálok, dob, basszusgitár, gitár és zongorajáték hozzáadásával, valamint Harrison 1995-ben rögzített elektromos és akusztikus gitárjátékával egészítette ki.

A dal elkészítéséről dokumentumfilm is született, amely a Now And Then megjelenése előtt, november 1-jén debütál.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Mesterséges intelligencia készíti el a Beatles "utolsó dalát" - Paul McCartney támogatásával

Együtt állították ki a Beatles tagjainak Mini Cooperjeit

Eddig nem látott Beatles-fotókat mutatnak be hamarosan