Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Eddig nem látott Beatles-fotókat mutatnak be hamarosan

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám
euronews_icons_loading
A Beatles egyik fellépése
A Beatles egyik fellépése   -   Szerzői jogok  AP Photo

Korábban soha nem látott képeket publikálnak hamarosan a Beatles tagjairól. Az új album Tommy Hanly fotóit tartalmazza. A fényképész 1963-ban és 64-ben szinte végig együtt volt a zenekarral, de a későbbi évekből is szerepelnek képek a majdnem háromszáz darabos válogatásban, melyet a fia állított össze.

„Az apám túlságosan kritikus volt a munkájával kapcsolatban. Ha mondjuk Lennon egyik szeme csukva volt a képen, már dobta is ki azt. Vagy ha Harrison vakarta a fejét az egyiken, akkor azt nem használta. Én viszont úgy látom, hogy éppen ezek a képek ábrázolják a hús-vér embereket. Nem mesterkélt, hanem természetes állapotukban látjuk őket rajtuk" - magyarázta Tony Hanly, hogy miért talált sok olyan képet, amit korábban még senki sem látott.

Tommy Hanly Photography
Tommy Hanly leghíresebb képe színesbenTommy Hanly Photography

Apja leghíresebb képén a zenekar tagjai egy fellépés előtt úgy csinálnak, mintha a nyakkendőiket igazítanák.

„Ez a felvétel megragadja azt a vidámságot, életrevalóságot, vibráló, pezsgő légkört, ami fiatal korukban jellemezte őket. A Get Back idején már azt látjuk, hogy elmélyednek a munkájukban, de korábban ez a zenekar négy gyerekből állt, akik jól érezték magukat. Ezt mutatja meg ez a fotó" - mesélte a fényképész fia.

A Beatles egyik kulcsfigurája, Paul McCartney szombaton lesz nyolcvanéves, egy héttel később pedig a Glastonbury fesztiválon ad majd koncertet.