Kína újabb hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül

Kínai hadihajó tajvani vízeken
Kínai hadihajó tajvani vízeken Szerzői jogok AP/CCTV
Írta: Horváth Ferenc
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A hadgyakorlat Peking dühös reakciója a szigetország alelnökének amerikai látogatása miatt.

Kína hadgyakorlatokat indított Tajvan környékén a “szeparatista erők komoly figyelmeztetéseként". Peking dühös, de széles körben várt válasza ez William Lai tajvani alelnök amerikai látogatására - írja a Reuters.

HIRDETÉS

Lai, aki a januári választásokon a tajvani elnöki poszt várományosa, pénteken tért vissza az Egyesült Államokból. Hivatalosan csak Paraguayba utazott, de onnan hazafelé tartva megszakította útját az Egyesült Államokban, ahol több beszédet is tartott.

Kína Tajvant saját területének tekinti, a sziget kormányának határozott tiltakozása ellenére.

A kínai Népi Felszabadító Hadsereg Keleti Színházi Parancsnoksága rövid közleményben tudata, hogy közös tengeri és légi harckészültségi járőrözést hajtanak végre a sziget körül.

A tajvani védelmi minisztérium közölte, hogy szombat reggeltől 42 kínai repülőgépet és nyolc hajót észlelt, amelyek a sziget körüli gyakorlatokon vettek részt, és válaszul hajókat és repülőgépeket állított készültségbe.

Huszonhat kínai repülőgép lépte át a 100 kilométer széles Tajvani-szoros középvonalát, illetve a vonal két végén túli területeket - áll a minisztérium közleményében. A vonal évtizedeken át nem hivatalos választóvonalként szolgált a két hadsereg között.

Kína “szégyentelennek” tartja Lai amerikai próbálkozását, aki - szerinte - tisztességtelen eszközökhöz nyúl, hogy megnyerje a tajvani választásokat.

Az Egyesült Államoknak, akárcsak a legtöbb országnak, nincsenek hivatalos kapcsolatai Tajvannal. Joe Biden amerikai elnök azonban többször hangsúlyozta, készek védelmet biztosítani Tajvannak, ha Kína megtámadná őket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Váratlanul menesztették a kínai védelmi minisztert

Független országként hivatkozott egy brit külügyi bizottsági jegyzőkönyv Tajvanra

Az USA először küld fegyversegélyt Tajvannak