EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

A Korán után zsidó és keresztény bibliát fognak égetni Stockholmban, ismét hatósági engedéllyel

Ismét szent iratok a célpontok
Ismét szent iratok a célpontok Szerzői jogok Jewish Center
Szerzői jogok Jewish Center
Írta: SzéF
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az eseményt szombatra, a zsidóságban szentnek tekintett heti pihenőnapra hirdették meg, Izrael Állam stockholmi nagykövetsége elé.

HIRDETÉS

A zsidó vallási közösségeket megdöbbentő és mélyen vitatott döntés szerint a svéd hatóságok engedélyezték nem csak szent zsidó, de keresztény vallási iratok nyilvános elégetését is. 

A provokatív akció szervezőit és végrehajtóit nem nevezték meg, noha a sejtések szerint egy egyiptomi férfiről lehet szó, aki már januárban benyújtott egy hasonló kérelmet. Az illető akkor úgy érvelt beadványában, hogy bár gusztustalannak tartja a szent iratok elégetését, de dühöt érez, így akar párbeszédet kicsikarni. 

Az nem ismert, hogy dühe mire irányul és hogy kikkel akar dialógust kezdeményezni égetés útján.

A svédországi zsidó közösségek pénteken nyilatkozatban ítélték el az akciót, mivel „a Könyv népeként a Tóra a mi legszentebb erkölcsi kódexünk és etikánk, amely megváltoztatta a világot, amiben élünk".

Ehhez a véleményhez csatlakozott Izrael Állam stockholmi nagykövete is.

Az Európából és az Egyesült Államokból sorozatban érkező tiltakozások erőteljesen figyelmeztetnek arra is, hogy a zsidó vallási könyvek elégetése a történelem során gyakran volt szélsőséges üldöztetések, pogromok, kiutasítások gyújtópontja, ami végül holokausztba torkollott.

A Zsidó Központi Tanács emlékeztet arra is, hogy az iszlám szent iratot, a Koránt ért stockholmi agresszió idején szolidaritását fejezte ki a muszlim hívők felé és elítélte, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát gyűlöletkeltésre használhatják fel. 

A zsidó közösség úgy véli, hogy a vallási eszmék elleni támadások bármely hit követőire nézve veszélyesek és elítélendők. A szombati provokáció során nem csak a Tóra, de az Újszövetség példányait is el fogják égetni, ami egyben a keresztény közösségek érzelmeinek primitív és durva megsértése is. 

Több tiltakozó memorandum is megemlíti, hogy a gyűlölet gerjesztésének engedélyezése keresztény hitűek sokaságának életét és biztonságát is fenyegeti a világ több pontján, így Irakban, Pakisztánban és Afrika több országában.

Az izraeli állam elleni kihívás is

Az a körülmény, hogy az égetésre nem egy zsinagóga vagy egy zsidó kulturális intézmény, hanem az izraeli nagykövetség előtt kerül sor, azt jelzi, hogy egyben az izraeli politika elleni tiltakozásról is szó van, aminek viszont kevés köze van az iratok szentségéhez. 

Izrael Állam sorozatosan eltűri és tudomásul veszi az ellene irányuló olyan demonstrációkat, amikor izraeli zászlókat égetnek el, igen gyakran az amerikai lobogó társaságában. Az ilyen események szinte hétköznapinak számítanak a Közel-Keleten, Iránban, de az európai muszlim közösségekben is, és nem váltanak ki heves ellenérzéseket, sem következményeket.

KAYHAN LIFE
Zászlóégetések TeheránbanKAYHAN LIFE

A szentként tisztelt vallási relikviák viszont nem tartoznak ebbe a körbe

Izrael törvényei kifejezetten kriminalizálják bármely szent könyv égetését, beleértve a Koránt is, és tiltják bármely vallás megsértését. 

A büntető törvénykönyv rendelkezése szerint „ha valaki megsemmisít, megrongál vagy megszentségtelenít egy istentiszteleti helyet vagy bármely olyan tárgyat, amelyet személyek egy csoportja szentnek tart, azzal a szándékkal, hogy a vallását szidalmazzák, vagy abban a tudatban, hogy ezt a cselekményt sértésnek tekinthetik vallásuk szerint, akkor három év szabadságvesztéssel sújtható”. 

Az akció bizarr elemei közé tartozik, hogy a szervező egy Chumast fog elégetni, ami a Tóra öt könyvének összevont, leegyszerűsített változata.

Egy hitelesített széfer Tóra 30-50 000 ezer dollárba kerül, de az illető ennyit már nem óhajtott célja elérésére költeni.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lefújta Tóra- és Bibilaégető ötletét az iszlamista aktivista, pedig volt rá engedélye

Vélhetően lövöldözés történt Izrael stockholmi nagykövetségénél

Antiszemita hangulatkeltés Malmőben, a zsidók egy része elhagyja a várost az Eurovízió előtt