EventsEsemények
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Lefújta Tóra- és Bibilaégető ötletét az iszlamista aktivista, pedig volt rá engedélye

A megrettent aktivista
A megrettent aktivista Szerzői jogok ToI
Szerzői jogok ToI
Írta: SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az indoklás zavaros, de a provokáció elmaradt.

HIRDETÉS

Mint arról beszámoltunk, szombaton kora délutánra Tóra- és Bibliaégető akciót hirdetett meg egy egyiptomi férfi, aki megszerezte ehhez a stockholmi rendőrség engedélyét. 

A provokáció széles nemzetközi tiltakozást váltott ki, államfők, miniszterelnökök és nagykövetek jelezték heves ellenszenvüket és nyugtalanságukat.

Az esemény helyszínén jelentős tömeg gyülekezett, és több ellenaktivista is megjelent, hogy megakadályozza a cselekményt. Azt nem lehet tudni, hogy a svéd uralkodó közbenjárt-e az égetés megakadályozására, és hogy ezek milyen hatással voltak az akció szervezőjére.

Némi tanakodás után a 32 éves Ahmad Alushként azonosított férfi úgy döntött, hogy nem hajtja végre az égetést, és ezt azzal magyarázta, hogy nem is állt igazából szándékában, csak fel akarta magára hívni a figyelmet.

Egyben figyelmeztetni akart a Korán-égetések veszélyességére. 

AP Photo
Egy Korán-égetés elleni tiltakozás PakisztánbanAP Photo

Alushnál a helyszínen csak egy héber nyelvű könyv volt, keresztény biblia nem. "Sem Koránt, sem más szent könyvet nem szabad elégetni" – mondta a köré sereglő újságíróknak. Az engedélyezett és meghirdetett akciót "szimbolikus összejövetelnek" nevezte a szólásszabadság védelmére.

A mintegy 15 000-20 000 zsidónak otthont adó Svédországban a Svéd Zsidó Hitközségek Tanácsa már eleve elítélte a rendőrségi döntést, egyenes vonalat húzva a zsidóellenes gyűlölet hosszú történetétől a máig.

„Tragikus európai történelmünk összekapcsolja a zsidó könyvek felgyújtását pogromokkal, kiutasításokkal, inkvizíciókkal és a holokauszttal” – írták. A Svéd Zsidó Ifjúsági Szövetség is elítélte a „gyűlöletkeltő és aljas cselekedetet”. 

"Vannak jobb módszerek a szólásszabadság kifejezésére, mint a szent szövegek megszentségtelenítése" - írta a Twitteren.

A nyugtalanságot előidéző esemény végül békésen ért véget.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Korán után zsidó és keresztény bibliát fognak égetni Stockholmban, ismét hatósági engedéllyel

Az EU elítélte a Korán elégetését, az iraki férfi újabb akcióra készül

Vélhetően lövöldözés történt Izrael stockholmi nagykövetségénél