Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Kim Dzsongun húga azt ígéri, hogy hamarosan már tényleg lesz kémműholdja Észak-Koreának

Kim Jo Dzsong egy 2019-es felvételen
Kim Jo Dzsong egy 2019-es felvételen Szerzői jogok  AP
Szerzői jogok AP
Írta: Magyar Ádám
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az első, szerdai próbálkozás kudarcba fulladt, a műhold nem sokkal a kilövés után belezuhant a tengerbe. A phenjani vezetés azonban nem adja fel.

Észak-Korea nemsokára sikeresen pályára állítja kémműholdját és fokozza katonai megfigyelőképességeit - fogadkozott csütörtökön Kim Dzsong Un észak koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong, akit a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézett.

Jo Dzsong, aki a diktatúrát irányító Munkáspárt központi bizottságának alosztályvezetőjeként dolgozik és bátyja miatt jelentős a befolyása, azt is kijelentette, hogy az ország szuverenitásának megvédéséért bármit készek megtenni.

Phenjan szerdán lőtte fel első felderítő műholdját, amely azonban nem sokkal a kilövés után a Sárga-tengerbe zuhant. Bár az észak-koreai vezetés csak ritkán számol be kudarcokról, ez esetben a KCNA elsőként jelentette a hírt, már akkor kiemelve, hogy „a lehető leghamarabb" ismét megpróbálkoznak a fellövéssel.

A fellövés helyéről a KCNA fotókat is közzétett. Szakértők úgy vélik, a műholdat egy új, eddig ismeretlen állomásról bocsátották fel.

Kemény szavak Washingtonnak

Az észak-koreai kémműholdprogram ellen Japán és Dél-Korea mellett az Egyesült Államok is élesen tiltakozott. Adam Hodge, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője leszögezte: a fellövés közvetlenül kapcsolódik a kommunista ország ballisztikus rakétaprogramjához - írja az MTI.

Kim Jo Dzsong azzal söpörte le a kritikákat, hogy azok olyan országoktól érkeztek, amelyek már több ezer műholdat állítottak pályára. A tisztviselő elsősorban az Egyesült Államoknak ment neki: bűnbandának nevezte az ország vezetését, és kijelentette, hogy Washington a kémműholdjai segítségével Észak-Koreát is meg akarja figyelni.

Szerdán derült ki, hogy a dél-koreai hírszerzés szerint Kim Jo Dzsong bátyja, Kim Dzsongun nincs túl jó bőrben. A szöuli testület igazgatója azt állítja, hogy a diktátor majdnem 140 kilót nyom, potenciálisan alkoholista és nikotinfüggő, emellett pedig komoly alvászavara is lehet.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Három év után először érkezik külföldi delegáció Phenjanba

Szélsebesen bővülnek a japán-koreai kapcsolatok katonai szinten is - újabb csúcstalálkozó Szöulban

Újabb észak-koreai ballisztikus rakéták kilövéséről számolt be a dél-koreai hadsereg