NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több tízezer külföldi szurkoló Budapesten, jön a Puskás Aréna eddigi legfontosabb klubmérkőzése

Az Európa-liga trófeája és a két döntős csapat meze a budapesti Hősök terén
Az Európa-liga trófeája és a két döntős csapat meze a budapesti Hősök terén Szerzői jogok MTI
Szerzői jogok MTI
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

50 ezer külföldi szurkoló, csúcsforgalom a repülőtéren, útlezárások és remélhetőleg csúcsfutball - szerda este Budapesten rendezik meg a labdarúgó Európa-liga döntőjét, melyet az AS Roma és a Sevilla vív egymással. Összeszedtük a legfontosabb információkat a meccs előtt.

HIRDETÉS

„Szeretném, ha néhány éven belül nemzetközi kupadöntőt rendezhetnénk az arénában, és hamarosan eljön az idő, amikor egy férfi Bajnokok Ligája-döntő rendezését is elnyerhetjük itt" - a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor 2019 áprilisában, a Puskás Aréna építésének utolsó fázisában kitűzte a célt: nemzetközi kupadöntőt kell hozni az ország 200 milliárd forintba kerülő új nemzeti stadionjába.

Sokat nem kellett várni arra, hogy a cél megvalósuljon, még ha a koronavírus-járvány miatt zárójeles 2020-as európai szuperkupa-meccset nem is számoljuk. A megnyitás után kevesebb mint négy év elteltével, 2023. május 31-én az európai klubfutball csúcsa érkezik a Puskásba. Igaz, nem a Bajnokok Ligája, hanem a második számú kupasorozat, az Európa-liga fináléját rendezik meg a stadionban, de a várakozás így is óriási, a jegyeket nagyon gyorsan elkapkodták.

Óriási logisztikai kihívás a városnak

Az esemény néhány napra teljesen felforgatja a magyar főváros életét, elsősorban pedig a közlekedését. A rendőrség hosszú-hosszú bejegyzésben sorolja a forgalomtól ideiglenesen, vagy akár több napra elzárt útvonalakat a honlapján.

A szurkolók a menetrend szerinti járatokon felül több mint 70 különgéppel érkeznek Budapestre, ami óriási feladat elé állítja a repülőtéri dolgozókat. A Budapest Airport Zrt. egyenesen arról írt, hogy az Európa-liga-döntő a repülőtér és a fővárosi infrastruktúra történetének egyik legnagyobb kihívást jelentő feladata. A normális napi utasforgalmon felül nagyjából 20 ezer utast kell kiszolgálni a mérkőzés előtt és után is, erre pedig már hónapok óta készülnek a cégnél.

Az Mfor.hu szerint összesen nagyjából 50 ezer szurkolót várnak a döntőre. A portál a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból azt olvasta ki, hogy május 26-áig több mint 34 ezer előfoglalást regisztráltak a budapesti szálláshelyeken a döntő idejére, ami jelentősen meghaladja az egy héttel későbbi foglalásszámot.

Csak Rómából 20 ezren jönnek

A szervezők 15-15 ezer jegyet biztosítottak a két csapat számára a 67 ezres stadionban, de valószínűleg ennél még többen utaznak Budapestre Rómából, illetve Sevillából. Az Euronews egyik olasz újságírója, Nicolò úgy tudja, hogy nagyjából 20 ezer Róma-szurkoló nézi meg élőben a csapatot - ki repülővel, ki kocsival, ki vonattal teszi, vagy tette meg az utat a két főváros között.

A csapat szurkolói oldalai megpróbálnak segíteni az érkezőknek abban, hogy feltalálják magukat Budapesten, a Városligetben, a Nagyrét közelében lévő szurkolói zónába pedig mindenkit várnak, azokat is, akiknek nincs belépőjük a meccsre. Aki pedig otthon maradt Rómában, az a Stadio Olimpicóban, kivetítőn követheti majd a mérkőzést.

Alessandra Tarantino/AP
Az AS Roma játékosa, Chris Smalling a csapat budapesti edzésénAlessandra Tarantino/AP

Nicolò egyébként nem nagyon mert jósolni a végeredményt illetően. Meglátása szerint a Sevilla a jobb csapat, a Rómát viszont nagyon nehéz legyőzni, mert Mourinho alatt a védekezésre és az ellenfél játékának akadályozására összpontosítanak, ezzel pedig meggyűlhet majd a bajuk a spanyol klub játékosainak.

A Sevilla hetedszer vagy Mourinho hatodszor

Újságírónk szerint az Európa-liga megítélése átalakult az utóbbi időben. A második számú kupasorozatot hagyományosan nem tartották túl fontosnak Olaszországban, a Parma 1999-es győzelme óta nem is nyert olasz csapat. Tavalyelőtt azonban megérkezett José Mourinho a Rómához, aki azt sulykolta a játékosaiba és a szurkolókba is, hogy az európai porondon játszani mindig megtiszteltetés. 

A Róma ráadásul az utóbbi időben nem nagyon szokhatott hozzá a trófeákhoz, így ha a Konferencia Liga tavalyi megnyerése után idén az EL-győzelem is összejönne nekik, az nagy dolog lenne a klub életében. A várakozás ezért meglehetősen nagy a szurkolók részéről.

A Sevillánál olyan szempontból más a helyzet, hogy a spanyol csapat abszolút listavezető a második számú európai kupasorozat történetében. Összesen hatszor győztek már, ráadásul eddig mindegyik döntőjüket megnyerték, az utóbbi kilenc évből négyszer is az övék lett a kupa. Az Euronews spanyol újságírói kevésbé is tűntek lelkesnek a meccset illetően, mint az olaszok.

Lars Baron/AP
Utoljára 2020-ban győzött a Sevilla az Európa-ligábanLars Baron/AP

A mérkőzés előtt egy nappal a legfontosabb spanyol sportlap, a Marca oldalán sem sokat lehetett sokat olvasni az EL-döntőről, arról viszont beszámoltak, hogy a Sevilla játékosai megérkeztek Budapestre. A csapat egyébként a csalódást keltő 11. helyen áll a spanyol bajnokságban, egy szerdai vereséggel pedig egyértelműen kudarcos szezont zárna.

Ha már megemlítettük, hogy a Sevilla még nem veszített EL-döntőt, azt is ki kell emelni, hogy José Mourinho sem kapott még ki európai kupasorozat fináléjában: két BL-címe mellett egyszer az UEFA Kupában, az Európa-ligában és a Konferencia Ligában is győzött aktuális csapatával, amikor döntőbe jutott. Szerda este valamelyik sikersorozat egészen biztosan meg fog szakadni.

Érdekesség, hogy a tavalyi párizsi BL-döntőn történt incidensek miatt a szervezők ezúttal nagyon odafigyelnek a biztonságra. A két csapat szimpatizánsainak különgépei már a repülőtéren is más terminálra érkeznek, a Sevilla szurkolói zónája pedig a Kincsem Parknál van, jó távol a már említett olasz zónától.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

El-döntő: az öregfiúk válogatott is pályára lépett a szurkolói fesztiválon

Európa-liga: győztes a Sevilla

Podcast: Mini Dubaj, felhőkarcolótervek és Budapest panorámája