NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Erdoğan nyerte a törökországi elnökválasztást

Leadott szavazólapok egy szavazatszámláló kezében
Leadott szavazólapok egy szavazatszámláló kezében Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Élő közvetítésünk a törökországi elnökválasztásról.

HIRDETÉS

Recep Tayyip Erdoğan 2014. augusztus 28-tól kezdve Törökország köztársasági elnöke, előtte 11 évig ült a miniszterelnöki székben, korábban pedig Isztambul főpolgármestereként szolgált. 

A jelenleg regnáló elnök legfőbb ellenzéki kihívója, Kemal Kilicdaroglu két hete 44,88 százalékot szerzett. A két induló mögött nem egy-egy konkrét párt, hanem pártszövetségek állnak. Erdoğant a Nép Szövetsége, Kilicdaroglut a hatpárti Nemzet Szövetsége támogatja, amely rendkívül vegyes összetételű a politikai értékek szempontjából. 

Az első fordulóban indult még a jobboldali nacionalista Sinan Ogan, aki a szavazatok 5 százalékát szerezte meg, és pénteken bejelentette, hogy ő vasárnap Erdoğant támogatja. A bejelentés után Kilicdaroglu is élesebb hangnemre váltott, különösen a Törökországban élő több millió szíriai menekülttel szemben. Közölte, hogy mindegyiket hazaküldi. 

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK:

21:49: A választási bizottság szerint is Erdoğan nyert

A török választási bizottság megerősítette, hogy Recep Tayyip Erdoğan nyerte meg az elnökválasztásté. Ahmet Yener bejelentette, hogy a török elnököt a szavazatok 52,14 százalékával választották meg újra. Hozzátette: ez az eredmény már akkor sem változhat, ha Erdoğan kihívója, Kemal Kilicdaroglu kapja az összes maradék szavazatot. 

21:32: Az ellenzék területein csökkent a választási részvétel

Az első fordulóhoz képest a szavazók száma láthatóan csökkent a második fordulóban, és különösen igaz ez azokra a régiókra, városokra, ahol az ellenzék volt fölényben, viszont az Erdoğan által megnyert tartományokban nem volt ilyen drámai a visszaesés. Az Anadolu hírügynökség szerint Isztambulban 90,5 százalékos volt a részvétel a május 14-i első fordulóban, a 28-i másodikban viszont csak 87,2 százalék. Ankarában két hete 91,2 százalékos részvételt mértek, vasárnap viszont csak a választópolgárok 87,9 százaléka ment el szavazni. 

A kurd régióban a választási részvétel általában alacsonyabb az ország más részeihez képest, de a második körben még ahhoz képest is visszaesés történt. Egyre többen vélik úgy, hogy mindez Kilicdaroglu szélsőjobb felé való elfordulása miatt történt, ugyanis a két forduló között radikális hangnemre váltott, és közölte, hogy hazaküldi az országból a szír menekülteket. Reha Ruhavioglu, a diyarbakiri székhelyű Kurd Tanulmányok Központjának igazgatója a Reutersnek azt mondta, hogy pont ezért a kurd szavazók elvesztették érdeklődésüket az ellenzéki szövetség iránt.

21:00 Vlagyimir Putyin is gratulált

A Kreml közlése szerint az orosz elnök gratulált Erdoğannak. "A választási győzelme a Török Köztársaságért végzett önzetlen munkájának természetes eredménye, és egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a török nép támogatja az ön erőfeszítéseit az állami szuverenitás megerősítésére és független külpolitikája folytatására" – írta levelében Putyin. 

A török és az orosz elnök egymás régi szövetségesei. Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban Törökország a NATO-tagországokhoz képest semlegesebb álláspontot képvisel. 

19:45: Erdoğan már bejelentette, hogy győztek

A török Euronews szerint pártja központjában közölte: „szeretnék köszönetet mondani minden egyes embernek, aki ránk bízta az ország további 5 évre szóló kormányzásának felelősségét.”

Alig 20 perccel korábban a török választási bizottság közölte, hogy Erdoğan 75,42 százalékos feldolgozottság mellett a szavazatok 53,41 százalékát kapta meg, míg  ellenfele Kemal Kilicdraroglu a maradék 46,59 százalékot.

A választáson a választópolgároknak közel a 85 százaléka vett részt. 

18:58: Orbán Viktor gratulált

Természetesen a Twitteren, ráadásul angol és török nyelven is. Törökül csak annyit írt, hogy „gratulálunk, elnök úr”, angolul kicsit bőven volt, hozzátette, hogy „a megkérdőjelezhetetlen győzelméhez". 

18:30: Hivatalos: Erdoğan vezet

HIRDETÉS

Ahmet Yener, a török Legfelsőbb Választási Bizottság vezetője közölte, hogy a jelenleg is regnáló elnök a szavazatok 54,47 százalékával vezet, és hogy eddig az urnák 54,6 százalékát számolták át. Közölte, hogy a megszámlált szavazatok száma meghaladja a 26 milliót.

A kormány főhadiszállásán már tapsolnak: 

17:57: Első eredmények

A török Választási Bizottság feloldotta az eredmények közlésére vonatkozó hírzárlatot, így az Anka és az Anadolu hírügynökség is eredményeket közölt, noha igencsak eltérőeket.

Az Anka azt írja, hogy Kemal Kilicdaroglu vezet 50,87 százalékkal, az Anadolu szerint viszont Erdoğannál van a voksok 57,09 százaléka. 

Az ellenzéki pártoknak közel 400 ezer önkéntese vesz részt a voksoláson megfigyelőként és szavazatszámlóként. 

HIRDETÉS

17:21 Dulakodás két szavazóhelyiségben, leütött biztonsági őr

Először: Özgür Özel, a Köztársasági Néppárt frakcióvezető-helyettese vasárnap írta a Twitteren, hogy egyik volt parlamenti képviselőjük, név szerint Ali Sekert bántalmazták a lentebb már említett Sanliurfa városában, amikor jelentette az választóhelyiségekben tapasztalt szabálytalanságokat. 

Másodszor: Lütfü Türkkan parlamenti képviselő a Twitteren osztott meg felvételeket egy ankarai szavazóhelyiségből, ahol a rendőrségtől delegált biztonsági őrt bántalmazzák állítólag Erdogan pártja, az Igazság és Fejlődés (AKP) tagjai. 

16:00: A szavazóurnákat lezárták

Törökország-szerte bezártak a szavazóhelyiségek, de még órákba telik, mire kiderül, hogy Erdoğant újraválasztják-e, vagy a kihívó Kemal Kilicdaroglu lesz az ország soron következő elnöke. 

HIRDETÉS

15:50: Már nem zajlik rendben a szavazás: előre aláírhatták a regisztrációs lapokat

A török Euronews szerint a közel kétmilliós Sanliurfa városának ügyvédi kamarája közölte, hogy a városban a szavazóhelyiségekben előre aláírták a regisztrációs lapot, és hogy az ügyben önkéntes jogászaik intézkednek. Közölték, hogy délben tömeges szavazást észleltek, emiatt kifogást emelnek a választási bizottságnál. 

15:00: Erdogan és Kilicdaroglu is voksolt.

A 69 éves Erdoğan eddig minden elnökválasztást megnyert az első fordulóban, idén viszont nem kapott abszolút többséget május 14-én, ezért május 28-án második fordulót tartanak.

A voksolás reggel megkezdődött, az első megmérettetést 49,52 százalékkal nyerő Erdoğan a feleségével vonult az urnákhoz. 

Fotó: AP
Erdogan és felesége, EmineFotó: AP

Kilicdaroglu is a feleségével, Selvivel szavazott. 

HIRDETÉS
AP
Fotó:AP

A szavazás tétje: gazdasági kérdések és a parlamentáris rendszer visszaállítása

Törökország az utóbbi egy évben súlyos gazdasági válságot élt meg, az infláció az egekbe szökött, és vaskosan emelkedtek a megélhetési költségek. A nagyvárosokban a lakások bérleti díjai egy év alatt megháromszorozódtak, az energia, az alapvető élelmiszerek és a tömegközlekedés ára is megemelkedett.

Törökök milliói nyögik a február 6-i pusztító földrengés utóhatásait, rengetegen élnek kényszerszállásokon. A földrengés tizenegy várost sújtott, és több mint 45 ezer halálos áldozatot követelt. A kormányt sokat bírálták a földrengéseket követő mentési műveletek késedelme miatt, de ezért Erdoğan elnök később bocsánatot kért. Kampányában az elnök azt mondta, hogy növelni fogja az állami kiadásokat,

  • így az idősek magasabb nyugdíjakkal,
  • a diákok pedig magasabb ösztöndíjjal számolhatnak.

Erdoğan azt mondta, hogy a rászorulóknak segítenek az energiaszámlák kifizetésében. Sok törököt ezzel ellentétben vonz Kemal Kilicdaroglu ígérete, aki az elnöki rendszer helyett visszavezetné az országot a demokratikus, parlamentáris rendszerbe. 

"Még van remény"

Török kollégánk, Kamuran Samur pénteken nyilatkozott budapesti szerkesztőségünknek. Az első fordulóval kapcsolatban elmondta, hogy az ellenzék erősen hitt a győzelemben, de hangsúlyozta, hogy a veszteség ellenére még nem veszett el a remény, ugyanis a választási eredmény mélyebb elemzése azt mutatja, hogy az ország csaknem fele szemben áll a kormányzó párttal.

Samur azt is elmondta, hogy Törökországban a választási részvétel általában magas, a lakosságnak nagyjából csak a 10 százaléka nem jár voksolni, ők viszont általában kormányellenesek.

HIRDETÉS

Leszögezte: Erdoğan győzelmével keményebb kormányzás következhet, de már az is az ellenzék sikerének és erejének tekinthető, hogy az elnököt megszorították, és nem nyert egyből az első fordulóban. 

A külföldön élő törökök május 20-24 között szavazhattak, otthon délután 5 óráig lehet voksolni

Ráadásul a külföldön élők rekordszámban adták le szavazataikat, miután megközelítőleg 1,86 millió külföldön élő török állampolgár voksolt. Az első forduló során ennél kevesebb, 1,7 millió külföldön élő török szavazott.

Vasárnap Törökországban minden 18. életévét betöltött állampolgár szavazhat, helyi idő szerint reggel 8 órától délután 17 óráig járulhatnak az urnákhoz. (Magyarországon ekkor délután 16 órát üt az óra.)

A török választási törvény szerint a a sajtónak este 18 óráig csendben kell maradnia, tehát hírt és kommentárt is tilos közölni, illetve a részvételi arányokról sem eshet szó. A következő három órában, tehát este 21 óráig pedig csak a török választási iroda által publikált hivatalos eredményeket közölhetik. 

12:00: Rendben zajlik a szavazás

HIRDETÉS

Az Euronews helyszíni tudósítója közölte, hogy a második forduló esélyese Erdoğan. „Erdoğan a kampányban leginkább a folytonosságot hangsúlyozta, míg Kemal Kilicdaroglu agresszívebb álláspontot képviselt, különösen a migráció kérdésében” – emelte ki. 

Az urnákat 17 órakor zárják.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Leállítaná Törökország EU-csatlakozását az Európai Néppárt elnöke

Recep Tayyip Erdoğan készpénzt oszt a támogatóinak

Víz alá kerültek Antalya belső kerületei