Kegyelmet kapott a "földre kényszerített" belorusz ellenzéki újságíró

2017-es felvétel a fiatal belorusz ellenzéki őrizetbe vételéről
2017-es felvétel a fiatal belorusz ellenzéki őrizetbe vételéről   -  Szerzői jogok  AP Photo/Sergei Grits
Írta:  SL

Roman Protaszevicset 2021-ben fogtak el a hatóságok, miután Minszkben kényszerleszállásra utasították az őt szállító repülőgépet.

Az ügy nemzetközi felháborodást váltott ki: Roman Protaszevicset, a Nexta nevű népszerű Telegram-csatorna alapítóját és orosz barátnőjét, Szofia Szapegát 2021 májusában őrizetbe vették, amikor a Görögországból Litvániába tartó Ryanair-járatukat a belorusz hatóságok hamis bombariadó indokával leszállásra kényszerítették Minszkben. Az eset nyomán az EU és Amerika is további szankciókat vezetett be Belarusszal szemben.

Letartóztatását követően Protaszevics többször is nyilvánosan bocsánatot kért a rendszer ellen elkövetett tetteiért, és megerősítette, hogy szorosan együttműködik a fehérorosz hatóságokkal. Az újságíró szülei később azt mondták, hogy "túszként" fogva tartott fiuk kényszer hatására beszélt.

A 27 éves ellenzéki újságírót egyebek mellett szélsőséges csoport megalapításával és vezetésével, terrorizmusra való felbujtással, illetve Lukasenka elnök megsértésével, valamint a hatalom alkotmányellenes megdöntésére irányuló összeesküvéssel vádolták. Május elején nyolc év szabadságvesztésre ítélte egy minszki bíróság.

Most azonban, alig pár héttel később, a jelek szerint kegyelmet kapott, ezt jelentette legalábbis a Belta állami hírügynökség.

Proteszevics, akit 2017-ben már egyszer őrizetbe vettek, 2019-ben elhagyta Belaruszt, és szerkesztőként dolgozott a a Telegram üzenetküldő alkalmazás lengyelországi székhelyű Nexta Live nevű csatornájánál. A Lukasenko-rezsimmel szemben álló csatorna kulcsszerepet játszott a 2020-as nagy ellenzéki tüntetések közvetítésében és koordinálásában.

Azt egyelőre nem tudni, mi lesz Proteszevics barátnőjével, akit már tavaly hat év börtönbüntetésre ítéltek. Orosz ellenzéki aktivisták bírálták Moszkvát, amiért nem avatkozott be Szofia Szapega ügyébe.

kapcsolódó cikkek