NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kegyelmet kapott Lukasenkától a "földre szállított" ellenzéki orosz barátnője is

Szofia Szapega tavaly májusi bírósági tárgyalásán
Szofia Szapega tavaly májusi bírósági tárgyalásán Szerzői jogok AP/Leonid Shcheglov
Szerzői jogok AP/Leonid Shcheglov
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Roman Protaszevics és barátnője, Szofia Szapega is azon a repülőgépen voltak, amelyet 2021-ben kényszerleszállásra utasítottak Minszkben.

HIRDETÉS

Két héttel azután, hogy elnöki kegyelmet kapott az egyik legismertebb belorusz ellenzéki, a nemrég nyolc évre ítélt Roman Protaszevics, most Alekszandar Lukasenka kegyelmet adott a férfi szintén bebörtönzött orosz barátnőjének. Szofia Szapegát már át is szállították Oroszországba.

Protaszevicset, a Nexta nevű népszerű Telegram-csatorna alapítóját és Szapegát 2021 májusában vették őrizetbe, amikor a Görögországból Litvániába tartó Ryanair-járatukat a belorusz hatóságok hamis bombariadó indokával leszállásra kényszerítették Minszkben. Az eset nyomán az EU és Amerika is további szankciókat vezetett be Belarusszal szemben.

A belorusz bíróság 2022 májusában hat év börtönbüntetésre ítélte Szapegát, aki tavaly már kegyelemért folyamodott. Ezt azonban 2023 januárjában még elutasították.

A 25 éves nő megköszönte Lukasenkának a kegyelem formájában neki és családjának adott "ajándékot" - jelentette a Belta állami hírügynökség. "Nagyon-nagyon boldog voltam" - idézte Szapega szavait. Kétséges azonban, hogy a nyilatkozatokat valóban saját akaratából tette-e. (Ez volt a gyanú Protaszevics hálálkodó szavai után is, amelyek után elterjedt róla, hogy áruló, aki állítólag átállt Lukasenka oldalára.)

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kegyelmet kapott a "földre kényszerített" belorusz ellenzéki újságíró

Tíz év börtönre ítélték a belarusz Nobel-békedíjas aktivistát

Csak Lukasenka elnök liblingjei indulhattak a belarusz választásokon