Megkéselése óta először jelent meg nyilvános eseményen Salman Rushdie

Salman Rushdie május 18-án New Yorkban
Salman Rushdie május 18-án New Yorkban   -  Szerzői jogok  Fotó: AP
Írta: MTI / FT

Csütörtök este New Yorkban Salman Rushdie is részt vett az amerikai PEN Club gálavacsoráján. Kilenc hónap telt el azóta, hogy az indiai születésű brit írót megtámadták, azóta ez volt az első nyilvános szereplése.

„Prímán érzem magam, és roppantul örülök, hogy végre írók és könyvrajongók vesznek körül" – közölte. 

Rushdie-t 2022 augusztusában egy nyilvános eseményen tartott pódiumbeszélgetésen érte a támadás a New York-i Chautauqua Intézetben, ahol az üldöztetésnek kitett írók helyzetéről volt szó.

Rushdie a támadás következtében a jobb szemére megvakult, egyik keze lebénult. Támadóját, a libanoni származású Hadi Matart közvetlenül az incidens után őrizetbe vették. A férfi ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott gyilkossági kísérlet és testi sértés vádjában. Egy iráni alapítvány idén februárban megdicsérte Matart és ezer négyzetméternyi mezőgazdasági területet ígért neki.

Rushdie ellen 1989-ben Irán akkori legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah fatvát adott ki, melyben a megölésére szólította fel a muszlimokat az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, ezért éveken keresztül bujkálnia kellett.

Salman Rushdie a Nobel kivételével minden tekintélyes irodalmi díjat bezsebelt, az elismerésről döntő svéd Akadémia csak 27 év elteltével nehezményezte a Homeini ajatollah által még 1989-ben kimondott halálos ítéletet. 

A 2022-ben elhunyt II. Erzsébet királynő – az irodalomért tett szolgálataiért – 2007-ben lovaggá ütötte Rushdie-t.

kapcsolódó cikkek