A pakisztáni legfelsőbb bíróság elrendelte Imran Hán szabadon bocsátását

Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök támogatói országszerte tüntettek
Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök támogatói országszerte tüntettek   -  Szerzői jogok  MTI/EPA/Sahzaib Akber
Írta:  SL

A testület egy nappal azután döntött így, hogy egy bíróság a volt kormányfő előzetes letartóztatásának meghosszabbítását rendelte el.

A pakisztáni legfelsőbb bíróság szerint törvénytelen volt Imran Hán volt miniszterelnök letartóztatása korrupció vádjával. A bíróság elrendelte Hán azonnali szabadon bocsátását. Ezzel a testület helyt adott az ügyvédek érveinek, akik szerint jogellenes volt, hogy Hánt kedden az iszlámábádi bíróság épületénél letartóztatták.

Egy nappal korábban egy bíróság még Hán előzetes letartóztatásának meghosszabbítását rendelte el. A kormány elutasította a vádakat, miszerint az ellene folytatott eljárás politikailag motivált lenne.

A volt kormányfő letartóztatásának hírére erőszakos tüntetési hullám söpört végig az országon, amelynek során legalább 10 embert megöltek és 2000-et letartóztattak.

A tavaly áprilisban egy bizalmi szavazáson megbuktatott ellenzéki vezetőt a legfelsőbb pakisztáni bíró utasítására vitték bíróság elé. Felvételek azt mutatták, hogy a félkatonai erők lefoglalják és kirángatják a bíróság épületéből, majd egy páncélozott járművel elhurcolják.

Tavaly decemberben jelentették be, hogy a volt miniszterelnöknek korrupciós vádak miatt bíróság elé kell állnia. Hánt azzal vádolták, hogy nem szabályszerűen vallotta be a külföldi méltóságoktól ajándékba kapott ingóságok adatait és értéket, és az ezek eladásából szerzett bevételeit.

Pakisztánban gyakori, hogy korábbi miniszterelnököket letartóztatnak. Hán már a hetedik a sorban.

kapcsolódó cikkek