NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Korrupció vádjával letartóztatták a volt pakisztáni miniszterelnököt

Imran Hán volt kormányfő március végén beszédet mond Lahorében
Imran Hán volt kormányfő március végén beszédet mond Lahorében Szerzői jogok AP Photo/K.M. Chaudary
Szerzői jogok AP Photo/K.M. Chaudary
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Imran Hánt tavaly áprilisban egy bizalmi szavazás nyomán menesztették a miniszterelnöki tisztségből.

HIRDETÉS

Pakisztáni katonák letartóztatták Imran Hánt, amikor Iszlámábádban megjelent a bíróságon, miután vádat emeltek ellene egy korrupciós ügyben - írja a The Guardian.

Hán pártjának egyik magas rangú tisztviselője a brit lapnak elmondta, hogy a 72 éves volt miniszterelnököt kedden a bíróság épületében fogták le az ország korrupcióellenes szervének, a Nemzeti Elszámoltatási Hivatalnak az ügynökei.

A Reutersnek egy szemtanú elmondta: nem sokkal azután, hogy Hán behajtott a legfelsőbb bíróság kapuján, félkatonai erők és páncélozott személyszállító járművek sora vonult be utána. A kaput páncélozott járművek állták el, és a politikust erős biztonsági intézkedések mellett kísérték el.

Hán 2018-ban került hatalomra, és azt ígérte, hogy megtöri a Pakisztánt addig irányító családok uralmát. Tavaly áprilisban egy bizalmatlansági szavazáson buktatták meg miniszterelnökként. Azt állította, hogy leváltása törvénytelen, "nyugati összeesküvés" volt, és előrehozott választásokat követelve kampányolt utódja, Sehbaz Sarif kormánya ellen.

Tavaly augusztusban a politikust terrorizmussal vádolta meg az ügyészség, támogatói körbevették az otthonát, hogy megakadályozzák a letartóztatását. Novemberben merényletet követtek el ellene, egy férfi rálőtt a kelet-pandzsábi Wazirabadban.

Tavaly decemberben közölték, hogy korrupciós vádak miatt bíróság elé kell állnia. Hánt azzal vádolták, hogy nem szabályszerűen vallotta be a külföldi méltóságoktól ajándékba kapott ingóságok adatait és értéket, és az ezek eladásából szerzett bevételeit. Az ajándékok között Rolex órák, egy gyűrű és egy pár mandzsettagomb is szerepelt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Óvadék fejében szabadlábon marad, de letartóztatásától fél a volt pakisztáni kormányfő

Szabadlábra helyezték a volt pakisztáni miniszterelnököt

Elrendelte egy pakisztáni bíróság Imran Hán letartóztatásának meghosszabbítását