NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kis többséggel került pártja élére Skócia leendő kormányfője

Humza Yousaf pártja rendezvényén, Edinburgh-ban
Humza Yousaf pártja rendezvényén, Edinburgh-ban Szerzői jogok AP/Andrew Milligan/PA
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Humza Yousaf a nemrég lemondott Nicola Sturgeon-t váltja a Skót Nemzeti Párt élén, még e héten ő lesz az első miniszter (kormányfő).

HIRDETÉS

A várakozásoknak megfelelően Humza Yousaf váltotta a néhány hete lemondott Nicola Sturgeont a Skót Nemzeti Párt párt élén, igaz, csak szűk győzelmet aratott fő riválisával, Kate Forbes-szal szemben. Yousafot, aki jelenleg a skót kormány egészségügyi minisztere, a héten nevezik ki Skócia következő első miniszterévé (kormányfőjévé).

A Glasgowban született, pakisztáni származású politikus a szavazatok 52,1 százalékát szerezte meg, míg riválisa, Forbes 47,9 százalékot kapott.

Ez csekély győzelmet jelent Forbes felett, aki a változás jelöltjeként indult, és időnként támadta Yousafot és az SNP kormányzati tevékenységét - írja a Politico. Yousaf közel áll Sturgeonhoz, és a folytonosságot ígérve indult.

Sturgeon várhatóan kedden hivatalosan is lemond a skót kormány első miniszteri tisztségéről, amivel megkezdődik az a folyamat, amelynek eredményeképpen Yousaf szerdán átveszi tőle a posztot. A skót parlament - ahol a zöldekkel együtt az SNP-nek megvan a függetlenségpárti többsége - kedden délután szavaz arról, megerősíti-e Yousafot a kijelölt első miniszteri poszton.

Nicola Sturgeon februárban jelentette be hivatalosan is lemondását, amiről már napok óta tudni lehetett. Mint mondta, a skót függetlenség elérésének érdekében vonul vissza.

A Politico szerint Forbes azzal is megnehezítette indulását, hogy nyomás alá került a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos nézetei miatt, hívő keresztényként ugyanis ellenzi az azonos neműek házasságát. Közölte, hogy a melegek házasságának legalizálása ellen szavazott volna, ráadásul "középszerűnek" minősítette a Sturgeon vezette kormány teljesítményét.

Néhány nappal ezelőtt figyelmet keltett, hogy a transzokkal kapcsolatos nézetei miatt radikális feministák által támadott J. K. Rowling élesen bírálta Yousafot a női jogokkal kapcsolatban. Yousaf ugyanis győzelme esetére ígéretet tett a nők jogainak előmozdítására, az írónő viszont számon kérte rajta, miért szavazta le azt a módosító indítványt, amely megakadályozza, hogy transznemű erőszaktevőket női börtönökben is elhelyezhessenek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Humza Yousaf, a muszlim, aki egy brit hinduval fog szembeszállni Skócia függetlenségéért

Döntött a brit legfelsőbb bíróság: Skócia nem írhat ki újabb függetlenségi népszavazást

J. K. Rowling szerint Skócia túllőtt a célon a gyűlölethullám elleni küzdelemben