London blokkolja a nemváltoztatás megkönnyítéséről szóló skót törvényt

Access to the comments Kommentek
Írta: Pásztor Máté
a skót parlament épülete 2014-ben
a skót parlament épülete 2014-ben   -   Szerzői jogok  AP Photo

Első ízben bírálta felül a skót parlament döntését az Egyesült Királyság kormánya, amely hétfőn úgy döntött, hogy blokkol egy nemváltoztatás megkönnyítéséről szóló skót törvényt, ezzel kockáztatva az angol vezetés és a skót parlament közötti jó kapcsolatot.

A hétfői döntés újabb politikai és jogi csatát robbant ki London és Edinburgh között, mindössze két hónappal azután, hogy a brit legfelsőbb bíróság megakadályozta a skót parlamentet abban, hogy egy második függetlenségi népszavazást tartson.

AP Photo
Nicola SturgeonAP Photo

Nicola Sturgeon skót első miniszter a Twitteren ítélte el a demokratikusan megválasztott skót parlament és döntéshozatal elleni támadást, valamint kijelentette, hogy a skót kormány megvédi a törvényt a "Westminster vétójától".

Alister Jack, a Egyesült Királyság kormányának Skócáért felelős képviselője ugyanakkor közölte hétfőn: szerinte a törvényjavaslat hatást gyakorol a nemi egyenlőségről szóló, egész Nagy-Britanniára érvényes szabályozásra, ezért jogos a törvény elgáncsolása.

A decemberben a skót parlament mind az öt pártja által támogatott, illetve el is fogadott törvény megkönnyítené a kérelmezők számára nemük törvényes megváltoztatását. Megszüntetné a transznemű emberek kötelezettségét, hogy a nemi diszfóriát igazoló orvosi diagnózist kelljen bemutatniuk a nemük elismerését bizonyító dokumentum kérvényezésekor, két évről három hónapra csökkentené az időtartamot, ameddig a kérelmezőnek az új nemében kell élnie, illetve 18-ról 16 évre csökkentené a nem elismerését bizonyító dokumentum megszerzésének korhatárát.

A törvény elfogadását egyébként a helyi, skót parlamentben is heves viták előzték meg - ellenzői azt mondják, hogy az veszélyezteti a nőket és befolyásolja a számukra fenntartott helyekhez való hozzáférést. A skót kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a törvényjavaslatnak nincs hatása a brit jogszabályra, amely lehetővé teszi a transznemű emberek kizárását bizonyos helyekről, például öltözőkből.

A brit munkáspárti kormány által 1998-ban elfogadott, Skóciáról szóló törvény alapján jött létre a helyi parlament, amelyre a Westminster átruházta bizonyos hatásköreit, nagyobb beleszólást adva ezzel a helyi politikai közösségnek, ugyanakkor számos terület továbbra is London irányítása alatt áll.