Orosz-ukrán gabonaexport-megállapodás a háború közepén

Archív fotó: az Ukrajnából érkező Med Island gabonaszállító hajó Isztambulban
Archív fotó: az Ukrajnából érkező Med Island gabonaszállító hajó Isztambulban Szerzői jogok AP Photo/Khalil Hamra
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Moszkva most 60 napra járult hozzá a szerződés meghosszabbításához, és a szankciók feloldásához köti a további megállapodást.

HIRDETÉS

Miközben tovább folyik az orosz offenzíva Donyeck és Luhanszk számos körzetében, Törökország és az ENSZ közvetítésével sikerült meghosszabbítani a tavaly júliusi gabonaexport-megállapodást. A további hosszabbítást Moszkva a szankciók feloldásától teszi függővé.

Török és ENSZ-közvetítéssel meghosszabbították azt a tavalyi megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy Ukrajna az ellene indított orosz háború ellenére több millió tonna gabonát exportálhasson a Fekete-tengeren keresztül.

A két fél azonban eltérően értelmezi a megállapodást, Ukrajna 120 nappal számol, Oroszország pedig csak 60-nal, a továbbiakat attól tenné függővé, feloldják-e az ellene hozott gazdasági szankciókat. A tavaly júliusi megállapodást a globális élelmiszerválság elkerülésére hozta tető alá Ankara és a világszervezet.

"Ez az alku létfontosságú a globális élelmiszerellátás szempontjából. Köszönöm Oroszországnak, Ukrajnának, valamint az ENSZ főtitkárának, hogy minden erőfeszítést megtettek a hosszabbítás érdekében" - mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök, felidézve, hogy az egyezség alapján több mint 800 hajó mintegy 25 millió tonna gabonát juttatott el a világpiacra.

Moszkva még a bejelentés előtt elkezdett nyomást gyakorolni: Vaszilij Nebenzia, Oroszország ENSZ-nagykövete pénteken azt mondta, hogy az EU-nak, az Egyesült Királyságnak és az Egyesült Államoknak két hónapja van arra, hogy megszüntesse az orosz mezőgazdasági ágazatot érintő szankciókat, ha azt akarják, hogy az alku folytatódjon.

Moszkva azt szeretné, ha az orosz termelők több élelmiszert és műtrágyát exportálhatnának a világ többi részébe, de azt állítja, a nyugati szankciók megakadályozzák őket ebben. A szankciók nem vonatkoznak az élelmiszer- és műtrágyaexportra, Oroszország szerint azonban a kifizetésekre, a biztosítókra és a szállítókra vonatkozó korlátozások megnehezítik az exportot.

A fekete-tengeri gabona exportjáról tavaly júliusban született megállapodás. Az alku értelmében három fekete-tengeri kikötőből biztonságos folyosókon keresztül lehet gabonát exportálni, és a megállapodás végrehajtását Törökország koordinálja.

Közben rendületlenül folyik az orosz offenzíva Donyeck és Luhanszk számos körzetében. Kijevi állítások szerint az ukrán erők csak március 18-án - a gabona-megállapodás bejelentésének napján - 83 orosz támadást vertek vissza.

Az ukrán vezérkar szerint az orosz erők továbbra is arra összpontosítanak, hogy megpróbálják elfoglalni Donyeck és Luhanszk megye egészét, támadásaik Liman, Avdijivka, Marinka és Sahtarszk városait érték. Leginkább azonban továbbra is Bahmut városára összpontosulnak, állításuk szerint a terület 70 százalékát már el tudták foglalni.

A várost hónapok óta főként a reguláris orosz hadsereggel rivalizáló Wagner privát zsoldossereg próbálja bevenni, de a jelek szerint a lőszer mellett kevés az emberük is. Alapítójuk és tulajdonosuk, Jevgenyij Prigozsin ezért bejelentette, hogy május közepéig 30 ezer fővel kívánják növelni az újoncok számát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Sorra lépnek fel az országok az olcsó ukrán gabona ellen

Kínzásról és más háborús bűncselekményekről számoltak be az ENSZ szakértői

Ukrajna beperli Magyarországot, amiért továbbra is kitiltja az ukrán gabonát