Kirúgta a Tesla a dolgozóit, akik szakszervezetet akartak alapítani

A Tesla Gigafactory 2 gyára Buffalóban
A Tesla Gigafactory 2 gyára Buffalóban   -  Szerzői jogok  Frank Franklin II/AP
Írta: Magyar Ádám

Több tucat embert menesztettek egy nappal azután, hogy bejelentették a szakszervezet-alapítási szándékukat.

Több tucat embert rúgott ki a Tesla a buffalói gyárából egy nappal azután, hogy azok bejelentették, szakszervezetet szeretnének alapítani. Elon Musk autógyára egyelőre sikeresen akadályozta meg, hogy a dolgozói érdekvédelmi szervezetet hozzanak létre.

A Reuters beszámolója szerint a Gigafactory 2 nevű üzem Autopilot részlegének alkalmazottai kedden jelentették be, hogy szakszervezetet akarnak létrehozni a New York államban tevékenykedő Workers United Upstate New York ernyőszakszervezet segítségével. Az általuk kiadott közleményben így fogalmaznak:

Hiszünk benne, hogy a szakszervezet-alapítás hangot ad számunkra a munkahelyünkön, ahol eddig nem figyeltek oda ránk. Csak annyit kérünk, hogy számunkra is legyen egy hely abban az autóban, amit segítünk megépíteni.

A dolgozók közül több mint harmincat már másnap kirúgtak, aki maradhatott, annak pedig elküldték emailben, hogy nem rögzíthetik a munkahelyi megbeszéléseket az összes résztvevő beleegyezése nélkül. A Workers United Upstate New York szerint mindez a szövetségi és a helyi jogszabályokat is megsérti.

A Tesla vezetője, Elon Musk többször is kifejezte, hogy egyáltalán nem szereti a szakszervezeteket. 2018-ban azzal fenyegette az alkalmazottait, hogy elveszíthetik a részvényeiket, ha belépnek egy érdekvédelmi szervezetbe. Az erről szóló Tweetjét később a Nemzeti Munkaügyi Testület közbenjárására törölnie kellett.

A vezetés részéről kifejtett nyomás egyelőre eredményesnek bizonyult. A többi nagy amerikai autógyárral ellentétben a Tesla dolgozói még egyetlen szakszervezetet sem alapítottak.

kapcsolódó cikkek