Ismét nem sikerült új államfőt választania a libanoni parlamentnek

Access to the comments Kommentek
Írta: Horváth Ferenc/MTI
Szavazás a libanoni parlamentben
Szavazás a libanoni parlamentben   -   Szerzői jogok  Bilal Hussein/Copyright 2023 The AP. All rights reserved

Ismét nem sikerült új államfőt választania a libanoni parlamentnek a csütörtöki szavazáson, a törvényhozás elnöke pedig nem közölte, mikorra tervezi újabb ülés összehívását.

A voksoláson az iráni befolyás és a Hezbollah síita mozgalom bírálójaként ismert Michel Moavad lett az első, 34 szavazattal, ami messze elmarad a minimálisan szükséges 86-tól. Michel Moavad az 1989-ben merénylet áldozatául esett elnök, René Moavad fia.

A Hezbollah-t támogató oldal 37 képviselője ismét üresen adta le szavazólapját, épp ugyanannyian, mint a december 15-i ülésen. További 15 képviselő kitalált jelöltneveket vagy politikai jelmondatokat írt a szavazólapra; illetve szavazólapjukon többen követelték a bejrúti kikötőben 2020. augusztus 4-én történt robbanás azonnali kivizsgálását.

Michel Moavad a sikertelen ülés után a l'Orient Le Jour libanoni hírportálnak nyilatkozva kijelentette: "híveivel nem adják fel követeléseiket, miszerint halaszthatatlan a 2020-as kikötői robbanás kivizsgálása és felelőseinek megbüntetése, valamint az áldozatok kárpótlása; továbbá követelik a lakossági bankszámlákon lévő összegek maradéktalan kifizetését a betéteseknek".

Az ülés után az országban három éve megalakult és elitváltást követelő népmozgalom két képviselője nem volt hajlandó elhagyni a termet: ők már a szavazás előtt arra kérték a házelnököt, hogy eredménytelen forduló esetén ne rekessze be az ülést, hanem újabb és újabb szavazási fordulókat rendeljen el egészen addig, amíg nem sikerül új államfőt választani. A népmozgalom elnökjelöltje most 14 szavazatot kapott.

Libanonban október végén járt le a mandátuma Michel Aun köztársasági elnöknek, és azóta ez volt a 11. sikertelen elnökválasztási kísérlet.

A problémát az okozza, hogy egyik politikai blokk sem képes nyilvánvaló többséget állítani bármely jelölt mögé, mert a tavaly májusban megválasztott parlament összetétele rendkívül töredezett. Mivel a parlamenti választás után az új kormány összetételéről sem sikerült megállapodni, így továbbra is a Nadzsib Mikati vezette ügyvivői kormány irányítja az országot.

Az Arab News szaúd-arábiai hírportál közben arról írt, hogy 50 ezerre ugrott a libanoni font amerikai dollárral szemben jegyzett árfolyama, ami negatív rekordnak számít az évek óta gazdasági válsággal küzdő közel-keleti országban.