Aljakszandr Lukasenka: a Nyugat azt szeretné, ha Ukrajna lerohanná Belaruszt

Aljakszandr Lukasenka köszönti Szergej Lavrovot
Aljakszandr Lukasenka köszönti Szergej Lavrovot   -  Szerzői jogok  HANDOUT/AFP
Írta: Zoltan Siposhegyi

A belarusz elnök szerint mit sem éreznek a nyugati szankciókból.

Aljakszandr Lukasenka elnök kellemes meglepetésnek nevezte azt, hogy Ukrajna nem támadja Belaruszt, se fegyverekkel, se a szavak szintjén. Annak ellenére, hogy szerinte erre a Nyugat folyamatosan felbujtja. 

A belarusz elnök Minszkben találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akinek azt mondta: se hazáját, se Oroszországot nem tudták ,,megfojtani" a szankciók, a két kormány pedig a legnagyobb ellenszélben is ki fog tartani.

,,Számunkra most fontosabb a védelem, mint valaha, hiszen látjuk, hogy a nyugati szomszédaink szövetkeznek ellenünk. Az ukrajnai háborút próbálják meg felhasználni a lerohanásunkra" - vélekedett Lukasenka, aki októberben annyira tartott egy ukrán offenzívától, hogy csapatokat is küldött a déli határra. A héten pedig a belarusz katonaság az oroszokkal kezdett közös hadgyakorlatba.

Ennek ellenére továbbra is csak az ukránoknak van félnivalójuk, hiszen több ezer orosz katona és rakéta van Belaruszban, Kijevtől mindössze 50 kilométerre. Lukasenka elnök 2023-at a béke évének nyilvánította, de Vlagyimir Putyinnak csak egy szavába kerül, hogy mégis inkább a háború éve legyen.

kapcsolódó cikkek