Képriport: nagy pompával fogadták Lukasenkát Zimbabwében

Nemzeti színű baldachint emeltek a pódium fölé
Nemzeti színű baldachint emeltek a pódium fölé   -  Szerzői jogok  Tsvangirayi Mukwazhi/AP
Írta: Euronews/ÁG - MTI, AP

Miközben Putyin-barát politikája miatt a nyugati vezetők élesen bírálják, Zimbabwében nagy felhajtással fogadták Aljakszandr Lukasenka belarusz elnököt.

Nagy pompával és nagy felhajtással fogadták Aljakszandr Lukasenka belarusz elnököt hétfőn Zimbabwéban, ahová a kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok szorosabbra fűzésének céljával érkezett.

Lukasenkát Emmerson Mnangagwa zimbabwei elnök és a helyi kormánypárt több száz támogatója fogadta éljenzéssel és énekszóval a főváros, Harare nemzetközi repülőterén, amelyet Robert Mugabe volt államfőről neveztek el.

Az Oroszország szövetségeseinek számító vezetők nem nyilatkoztak a sajtónak. A zimbabwei külügyminisztérium közleménye szerint a látogatás célja a két ország közötti "erős politikai, gazdasági, bányászati, mezőgazdasági és katasztrófavédelmi együttműködés fokozása".

Belarusz több tízmillió dollár értékben szállított mezőgazdasági felszerelést a dél-afrikai országnak traktorok, kombájnok és teherautók formájában Mnangagwa 2019-es minszki látogatása után.

Képriport Lukasenka fogadtatásáról:

Tsvangirayi Mukwazhi/AP
Díszőrség várta az érkező belarusz vezetőtTsvangirayi Mukwazhi/AP

A maszkviselés tekintetében zavar mutatkozott, hogy kell-e hordani vagy sem. A belarusz vezetőt egy helyi hagyományoknak megfelelő nyaklánccal üdvözölték.

Tsvangirayi Mukwazhi/AP
A helyi hagyományoknak megfelelő nyaklánccal üdvözöltékTsvangirayi Mukwazhi/AP

A Lukasenkát éljenzők bíznak a helyi ígéretben, miszerint a Belarusszal való szövetség gazdasági fellendülést hozhat több területen, a bányászattól a mezőgazdaságig.

Tsvangirayi Mukwazhi/AP
Több száz támogató éljenzett a kordonoknálTsvangirayi Mukwazhi/AP

A zimbabwei katonák díszőrséget álltak Alekszandr Lukasenka belarusz elnökre várva a hararei Robert Mugabe nemzetközi repülőtéren.

Tsvangirayi Mukwazhi/AP
Látványos díszszemle Lukasenka érkezésekorTsvangirayi Mukwazhi/AP

A zimbabwei kormánypárt támogatói énekelve és ujjongva köszöntötték Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt, amikor megérkezett. 

Tsvangirayi Mukwazhi/AP
A támogatók között többen hangosan éljeneztekTsvangirayi Mukwazhi/AP

Emmerson Mnangagwa zimbabwei elnök nemzeti színű baldachin alatt várta Lukasenkát a repülőtéren felállított pódiumon.

Tsvangirayi Mukwazhi/AP
Nemzeti színű baldachint emeltek a pódium föléTsvangirayi Mukwazhi/AP

A belarusz elnököt főként a zimbabwei kormánypárt támogatói éljenezték, köszöntötték énekelve és ujjongva a repülőtéren.

kapcsolódó cikkek