Döbbenet és gyász: Abe Sinzóra emlékezik Japán és a világ

Japánok róják le kegyeletüket a merénylet helyszínén.
Japánok róják le kegyeletüket a merénylet helyszínén.   -  Szerzői jogok  上所啓二/AP
Írta: euronews

A zavaros merénylő beismerte tettét.

Döbbenetét és részvétét fejezte ki számos ország és nemzetközi szervezet vezetője azt követően, hogy egy pénteki narai kampányrendezvényen meggyilkolták Abe Sinzó korábbi japán miniszterelnököt.

Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő vezetője 2020-ba, egészségügyi okok miatt mondott le.

A japánok a volt kormányfő otthonánál, illetve a merénylet helyszínén hosszú sorokban róják le kegyeletüket.

“Rengeteget tett az országért, és még nagyon sokban hozzájárulhatott volna. Ez egy hatalmas veszteség Japán számára” - mondja egy tokiói féri.

Egy másikat sokkolta, hogy “ilyen támadás történt a biztonságos Japánban. Hihetetlen, hogy valaki egy ilyen fegyverrel sétálgathatott.”

A 41 éves merénylőt a helyszínen elfogták. Beismerte tettét. Azt mondta, egy bizonyos szervezetre haragszik, és azt gondolta, a volt kormányfő tagja annak.

Az Európai Unió külügyi biztosa is döbbenetének adott hangot. Joseph Borrell kiemelte, hogy “Abe, Japán leghosszabb ideig hivatalban volt miniszterelnöke Európa jó barátja volt. Sokat tett hozzá Japán és az EU baráti viszonyához, valamint a világ fejlődéséhez, stabilitásához.”

Az amerikai elnök a japán nagykövetségen rótta le kegyeletét, és írta alá részvéttáviratát.

“Csak pár szót szeretnék szólni barátom, Abe japán miniszterelnök szörnyű, megrázó meggyilkolásáról... Imádkozom a feleségéért és a családjáért.. az Egyesült Államok szolidaritást vállal szövetségesünkkel, Japánnal" – mondta Joe Biden.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyperces néma csenddel adózott Abe Sinzó emlékének. Temetése július 12-én lesz.

kapcsolódó cikkek