Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Meg tudja-e nyerni Macron "a harmadik fordulót"? A nemzetgyűlés abszolút többsége a tét

Access to the comments Kommentek
Írta: Pálfi Rita
euronews_icons_loading
A francia nemzetgyűlésnek otthont adó Bourbon-palota a francia nemzeti színekkel kivilágítva
A francia nemzetgyűlésnek otthont adó Bourbon-palota a francia nemzeti színekkel kivilágítva   -   Szerzői jogok  AP Photo/Thibault Camus

Kevesebb mint két hónappal az elnökválasztás után a franciák újra szavaznak: most a nemzetgyűlés képviselőinek személyéről döntenek. 2002 óta van ez így, és 20 év után először óriási a tét a frissen megválasztott államfőnek az éppen ezért harmadik fordulóként emlegetett törvényhozási választáson: ha véghez szeretné vinni a programját, többséget kell szereznie a kétfordulós, június 12-én és 19-én tartott, szavazáson.

Franciaországban 2002 óta mindig az elnökválasztás után pár héttel rendezik a kétfordulós nemzetgyűlési választásokat. Azóta egyetlen francia elnöknek sem kellett cohabitation-ban, azaz politikai társbérletben vezetni az országot egy olyan nemzetgyűléssel, melyben nincs többsége, és a miniszterelnök sem az ő politikai tömbjének a politikusa.

Mi az első forduló tétje, kik jutnak a második fordulóba?

A jelöltek az első fordulóból automatikusan továbbjutnak, ha a regisztrált szavazók legalább 12,5 százaléka rájuk voksolt. Ez nem tűnik olyan magas határértéknek, de ha figyelembe vesszük, hogy a törvényhozási választásokon a részvételi arány 50 százalék körül szokott lenni, akkor látszik, hogy a leadott voksok 25 százaléka szükséges a továbbjutáshoz, ami már magasabb léc.

Második fordulót akkor nem tartanak, hogy egy jelölt megszerzi a voksok több mint felét. Minden más esetben a leadott szavazatok arányától függetlenül továbbjutó az első két helyezett továbbjut, a harmadik, illetve negyedik helyen végzők pedig csak ha a fent említett határt elérik.

A második fordulóban a részvételi aránytól függetlenül az a jelölt nyer, aki a legtöbb voksot kapja.

Franciaország ötödik köztársaságának történelme során egyedül 1986-ban tértek el a választáson az egyéni jelöltes, a győztes mindent visz rendszertől, akkor pártlistás, arányos rendszerben voksoltak a franciák, és az alapján számolták ki a mandátumokat.

Franciaországban ez ma is vitatéma, hogy visszatérjenek-e a pártlistás, arányos rendszerhez a most is használthoz képest, hogy igazságosabb, valósabb képet mutasson a választói akaratról az eredmény. Hiszen a jelenlegi rendszerben ugyanúgy egy mandátumot ér egy olyan jelölt győzelme, aki a voksok 80 százalékát kapja, mint egy szoros 51-49 százalékos harc. Ráadásul, ha egy pártnak a jelöltjei rendre alámaradnak a második fordulóban, hiába támogatta a jelöltjüket átlagosan a választok 40 vagy akár 49 százaléka, nem lesz politikusuk a nemzetgyűlésben.

Mi kell a jelöltséghez?

Ahhoz, hogy valaki jelölt lehessen a törvényhozási választásokon, legalább 18 évesnek, választhatónak kell lennie, választójoggal bírnia. Nem kell feltétlenül abban a választókörzetben indulnia, ahol regisztrált szavazó, de csak egy körzetben indulhat.

Egy 2014-es, először 2017-ben alkalmazott törvény alapján egy parlamenti képviselő már nem tölthet be mellette helyi, végrehajtó-hatalombeli funkciót (például polgármester, alpolgármesteri cím, régióelnökségi pozíció, stb.).

A mostani választásokon 6293 jelölt próbálja meggyőzni a francia szavazókat az első fordulóban. Franciaországban a szavazás feltétele a nagykorúság, a francia állampolgárság, és szerepelni kell a választójegyzékben. A francia statisztikai hivatal (INSEE) adatai alapján 48,7 millió választópolgár voksolhat a mostani választáson.

Van, aki már június 5-én megtehette ezt. A francia választási rendszerben van 11 körzet a külföldön élő franciáknak, az ő esetükben 12-én már a második fordulót rendezik. Korábban nyitnak a szavazóhelyiségek a karibi térségbeli tengerentúli megyékben: már 11-én szombaton.

A rendszer választási szövetségek után kiált

Macron La République en Marche néven kicsit több mint 6 éve alapított pártját az elnökválasztáson aratott győzelme után keresztelték át Renaissance-ra (Újjászületés). A választásokon Ensemble (Együtt) névvel indítanak jelöltet az elnököt támogató abszolút többség megszerzése érdekében. Macron pártja mellett az előző ciklusban is szövetséges MoDem, a Horizons (Macron első miniszterelnökének Édouard Philippe-nek a pártja) alkotja a szövetséget négy másik kisebb politikai csoporttal.

Szemben velük a NUPES, a radikális baloldali elnökjelölt Jean-Luc Mélenchon által vezetett baloldali választási szövetségben, melynek főbb résztvevői a Lázadó Franciaország nevű pártja mellett a francia szocialista párt, a zöldek, és a kommunista párt. Jelenleg 68 képviselőjük van összesen a nemzetgyűlésben. A megegyezést nem sokkal az elnökválasztás után hozták tető alá, és leginkább az a felismerés hajthatta a politikusokat, hogyha már azon a választáson meg tudtak volna egyezni egy közös jelölt személyében, akkor annak komoly esélye lett volna bejutni a második fordulóba, még akkor is, ha nem egy az egyben adódnak ilyenkor össze a szavazatok.

A NUPES közös programja ellenére egy rendkívül törékeny szövetség, ahol sok kulcsfontosságú kérdésben töréspontnak számító különbség van az egyes elemek között. A zöldek például az atomenergia kivezetését szorgalmazzák, melyre támaszkodva próbál a jelenlegi kormány az energiafüggőségből kilábalni.

Az Európai Unió támogatják a zöldek a szocialistákhoz hasonlóan, de a radikális baloldal nemet mond az Európai Alkotmányt létrehozó szerződésre. Mélenchon és pártja kiléptetné a "haszontalan" NATO-ból Franciaországot. A politikus két héttel az orosz invázió kezdete után is erről beszélt Lyonban egy választási gyűlésen (elnökjelöltként), melyet szinte egy időben rendeztek az aznap a városban tartott Ukrajna- és békepárti tüntetéssel. Mint mondta, maga Macron elnök nevezte agyhalottnak a szervezetet még 2020-ban.

Mit mutatnak a közvéleménykutatások?

A francia Ipsos-Sopra Steria kutatóintézet mandátumbecslése szerint az elnöki koalíció 275-315 mandátumot szerezhet, míg a NUPES 160-200-at. A jobboldali pártokat tömörítő UDC 30-55, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés pedig 20-55 képviselőre számíthat.

Ez azt jelenti, hogy szorosan, de meglehet az abszolút többség (289 mandátum) az elnököt támogató erőknek, de a baloldali szövetség a javára billenthet körzeteket a két forduló között. Sok körzet múlhat azon, hogy kire szavaznak a második fordulóba nem bejutó jobboldali, szélsőjobboldali, más pártbeli, illetve független jelöltek szavazói.

Az elnökválasztástól eltérően feleannyi idő, csak egy hét áll a továbbjutó jelöltek rendelkezésére, hogy minél több szavazót meggyőzzenek.

A leköszönő nemzetgyűlés összetétele

Macron pártjának és szövetségeseinek összesen 345 mandátuma van. A második helyen állnak a konzervatív Republikánusok 100 képviselővel. A szocialista pártnak 28 képviselője van, a középjobboldali UDI-nak 19. Érdekesség, hogy az elnökválasztáson az első fordulóban második és harmadik helyezett jelöltet adó pártoknak mennyire kevés képviselője van. Marine Le Pen pártjának a Nemzeti Tömörülésnek 7 politikusa van, a radikális baloldali La France Insoumise-nak (Lázadó Franciaország) pedig 17.

Miért van kulcsszerepe a nemzetgyűlésnek, és mi az a cohabitation?

A Szenátus (felsőház) és a Nemzetgyűlés rendelkezik Franciaországban törvényhozó hatalommal. Ha a jelenleg jobboldal által uralt felsőházzal nézeteltérés alakul ki egy törvény szövegét illetően, akkor a képviselőké az utolsó szó. A parlamenti képviselők törvényjavaslatokat és módosításokat nyújthatnak be, és vizsgálhatják a kormány törvényjavaslatait.

Emellett a nemzetgyűlés tagjai ellenőrizhetik a kormány tevékenységét szóbeli vagy írásbeli kérdésekkel, vizsgálóbizottságokkal vagy tájékoztatási kérelmekkel.

A legfőbb fegyver a képviselők kezében, a kormány elleni bizalmatlansági indítvány. Azonban az indítványt a kormány megbuktatásához abszolút többséggel, legalább 289 szavazattal kell megszavazni.

Macron illetve kormánya első elnöki mandátuma alatt több bizalmatlansági szavazást is "túlélt". Többek közt mikor 2018-ban nyilvánosságra kerültek felvételek arról, ahogy bizalmasa Alexandre Benalla rendőrsisakban egy tüntetőt ver egy május elsejei megmozduláson. A sárgamellényes tüntetések ideje alatt, és az óriási társadalmi vitát generáló nyugdíjreform miatt is szavaztak a képviselők, de a kényelmes többség mindig védelmet biztosított.

Ezért is rendkívül fontos az elnök második mandátuma sikerességének szempontjából, hogy meglegyen az abszolút többsége a nemzetgyűlésben, különben reformjai és intézkedései elakadhatnak. Eddig háromszor volt példa ilyen politikai társbérletre. Ez olyankor áll fenn, mikor nem az államfő pártja ( vagy az őt támogató politikai tömb) van többségben a nemzetgyűlésben és miniszterelnök az ellenzéki párt politikusa. Ez eddig háromszor fordult elő 1986-ban, 1993-ban és 1997-ben, de különböző hosszú ideig.

Az első kettő két-két éves periódust jelentett, a leghosszabb az utolsó volt, 5 éven át tartott Jaques Chirac jobboldali elnöknek Lionel Jospin szocialista kormányfővel kellett "osztoznia" a hatalmon. Chirac egyik 2002-es választási ígérete nem véletlenül lett az, hogy lecsökkenti az elnöki ciklust 7 évről 5-re. Ugyanis azt remélték, hogy véget vethetnek ezeknek a kényszerhelyzeteknek azzal, hogy egy évben, nagyon közel egymáshoz tartják az elnök- és a nemzetgyűlési választást. Ez a rendszer működött is, és ezért küzd az újraválasztott elnök, hogy sikerüljön megint megfelelő többséget biztosítania.

Ha Macronnak mégsem sikerülne ez, akkor nemcsak ő lesz 2002 óta az első államfő, akinek politikai ellenszélben kell dolgoznia, de ő lesz az első olyan is, akit szinte egész  (második) mandátuma alatt lebéníthat az, hogy nincs többsége a törvényhozásban.