Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Célfotó döntött a Girón, Juan Pedro López őrzi a rózsaszín trikót

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám  & MTI
euronews_icons_loading
Arnaud Démare ünnepli a szakaszgyőzelmét
Arnaud Démare ünnepli a szakaszgyőzelmét   -   Szerzői jogok  Gian Mattia D'Alberto/LaPresse via AP

A francia Arnaud Démare nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hatodik, csütörtöki szakaszát. Valter Attila csapattársának ez már a második győzelme volt az idei olasz körön, szerdán is ő ért elsőként célba. Juan Pedro López őrzi a rózsaszín trikót.

A mezőny ezúttal 192 kilométert tett meg Calabriában, Palmi és Scalea között. A rajt után nem sokkal az olasz Diego Rosa egyedül vállalkozott szökésre, és 140 kilométert tekert a többiek előtt, mielőtt utolérték.

A szakasz egy nagy sprinttel ért véget, Arnaud és Caleb Ewen között végül csak a célfotó döntött. A balatonfüredi sprintet megnyerő Mark Cavendish túl korán indított, ugyanis a szélárnyékából kibújva Arnaud és Ewen is megelőzte.

A Giro három magyar versenyzője, Valter Attila, Fetter Erik és Peák Barna a mezőnnyel együtt ért célba. Az összetettben Valter áll közülük a legjobb helyen, a 64. versenyző hátránya több mint tizenöt perc a rózsaszín trikót őrző spanyol Juan Pedro López mögött. Fetter közvetlenül mögötte, a 65. helyen áll, Peák pedig jelenleg a 131. Az élmezőnyben nem történt változás.

Pénteken a Diamante és Potenza közötti 196 kilométeres táv vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal - amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték - május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.