NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elrajtolt a magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie

A győztes Olav Kooij (jobbra, sárga mezben) és a mezőny a székesfehérvári célban.
A győztes Olav Kooij (jobbra, sárga mezben) és a mezőny a székesfehérvári célban. Szerzői jogok Fotó: Tdh.hu
Szerzői jogok Fotó: Tdh.hu
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az első szakaszt holland sprinter nyerte. Két magyar is főszereplő volt.

HIRDETÉS

Mindössze három nappal a Giro d”Italia utolsó magyarországi szakasza után megkezdődött a magyar országúti kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie. A 131 fős nemzetközi mezőny a Fejér megyei Csákvárból indulva 198 kilométert tekert az első etap székesfehérvári céljáig. Két magyar versenyző, Dina Márton és Filutás Viktor is nagyszerűen teljesített.

A bajnoki mezt viselő Filutás (Adria Mobil) és az EOLO-Kometa légiósa, Dina is benne volt abban az öt fős szökevénycsapatban, amely már az első kilométereken meglépett a főmezőnytől. Filutás az első etyeki körben két részhajrát is megnyert, majd – már húsz kilométerrel a cél előtt – bukásba keveredett, de szerencsére a mezőny után tudott menni, mi több, sikerült felzárkóznia.

Dina több mint 190 kilométert tekert szökésben, az utolsó két kilométeren azonban a peloton befogta a szökevényeket. A várakozásoknak megfelelően sprintbefutó döntött. Hatalmas száguldás végén a 20 éves holland Olav Kooij (Jumbo-Visma) ért elsőként a célba néhány centiméterrel megelőzve a pályaversenyzőként olimpiai bajnok olasz Elia Vivianit. A harmadik helyet is egy olimpiai bajnok, a tavaly Tokióban aranyérmet szerző brit Matthew Walls szerezte meg. A legjobb magyar, Karl Ádám a 16. helyen zárta az első szakaszt.

A vasárnapig tartó verseny csütörtöki, második napján a mezőny egy sík, 192 kilométeres szakaszt teljesít Karcag és Hajdúszoboszló között. A sárga trikót az összetettben vezető Kooij viseli, Dina azonos idővel az 5., Filutás – 7 másodperc hátránnyal – a hatodik helyről várja a folytatást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Célfotó döntött a Girón, Juan Pedro López őrzi a rózsaszín trikót

Ausztrál győzelem a Tour de Hongrie-n

A valaha volt legerősebb mezőny állt rajthoz az idei Tour de Hongrie-n