"Progresszív" kormányzásra készül az alig három hónapos szlovén párt

Golob pártjának választási plakátja Ljubljanában
Golob pártjának választási plakátja Ljubljanában   -  Szerzői jogok  AP Photo/Darko Bandic
Írta: SL

Széleskörű, a parlamenten kívüli baloldali pártokkal is együttműködő kormányzásra készül a Janez Jansa kormányát múlt vasárnap legyőző Szabadság Mozgalom.

Megkezdi a koalíciós tárgyalásokat lehetséges partnereivel Robert Golob volt energiaipari vezető, akinek a Szabadság Mozgalma elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokon.

Golob jelezte, hogy széles körből fog meríteni, amikor alig három hónapos pártjával igyekszik betölteni a legmagasabb kormányzati posztokat - írja az Euractiv európai portál.

A balközép-zöld Szabadság Mozgalom természetes koalíciós partnerei a szociáldemokraták és a Levica (baloldal) nevű párt, amelyek hét, illetve öt mandátumot szereztek. A helyi rádiónak hétfőn Golob elmondta, hogy ezzel együtt tárgyalni fog két, a parlamentből kiszavazott balközép párttal, Marjan Šarec és Alenka Bratušek volt miniszterelnökök pártjaival.

Robert Golob a koalícióról úgy fogalmazott, hogy az

együttműködést jelent a társadalmunk javára, és az együttműködés nem csak attól függ, hány képviselője van valakinek, hanem attól is, hogy mennyire profi és hozzáértő a csapat.

A szlovéniai választás eredményeképpen a Golobéknak 41 mandátumuk lesz az új nemzetgyűlésben. A Janez Jansa vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) 27 mandátummal, a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 8, a Szociáldemokraták (SD) 7, a Levica pedig 5 mandátummal rendelkezik majd.

Politikai elemzők azon tűnődtek, hogy  a "progresszív" kormányzásra készülő (zöld, jóléti programot és nyílt társadalmat hirdető) Golob pártja hogyan talál majd elég embert a vezető tisztségekre - írja az Euractiv. Azzal azonban, hogy a kiszavazott pártok felé fordul, olyan személyeket tud bevonni, akiknek van kormányzati tapasztalatuk, és ez a széttöredezett balközép konszolidációjának lehetőségét is magában hordozhatja.

Eddig annyit lehet tudni, hogy Golob is és a többi balközép párt is kijelentette: első lépésként benyújtják azt a civil társadalom által támogatott törvénycsomagot, amelynek célja a leköszönő kormány által elfogadott, szerintük hátrányos törvények és intézkedések hatályon kívül helyezése.

Az is valószínűsíthető, hogy a Szabadság Mozgalom alelnöke, a volt svájci nagykövet Marta Kos lesz Szlovénia következő külügyminisztere. "Olyan emberekre lesz szükségünk, akik készek keményen dolgozni Szlovéniáért. Én egy vagyok ezek közül az emberek közül" - mondta.

kapcsolódó cikkek