Európai hírek
Ésszerű reformokat ígér, és együttműködés kér ellenzékétől az új szlovén kormány
A populista Janez Janša már negyedszer nyeri el a kormányfői posztot, most négy jobboldali koalíciós partnerrel együtt kormányoz majd a Szlovén Demokrata Párt. Adó- és költségvetési reformot, korrupció elleni küzdelmet ígérnek, illetve, hogy javítanak az idősek helyzetén.
Európai hírek
A távozó szlovén miniszterelnök, Golob nem alakít kormányt, Janša várakozik
Robert Golob hétfőn elismerte, hogy nem sikerült koalíciót alakítani Szlovéniában, és ezzel megnyílt az út a korábbi háromszoros miniszterelnök, Janša előtt, aki kijelentette, hogy nem siet, és nyitott a választások megismétlésére.
Európai hírek
Szoros versenyt mutatnak a szlovéniai választások előzetes eredményei, Orbán szövetségese a második
A vasárnapi parlamenti választások eredménye fontos jelzése lesz annak, hogy Szlovénia megmarad-e a liberális irányvonalon, vagy jobbra tolódik. Az előzetes eredmények szerint Orbán szövetségese alig néhány tized százaléknyi különbséggel a második helyen áll.
Szlovénia
Megtalálták az egyik horvát hegymászó holttestét a szlovéniai lavina után
Szlovéniában egy nap alatt változott meg az időjárás. Több mint 10 fokot hűlt a hőmérséklet és helyenként 25 centiméter friss hó esett. 800 méteres magasság alá húzódott a hóhatár. Erre se a túrázók, se a hegyimentők nem voltak felkészülve.
Európai hírek
Szlovénia az első uniós ország, amely megtiltja a fegyverkereskedelmet Izraellel
Szlovénia volt az egyik leghangosabb uniós ország, amely felszólította az EU-t, hogy lépjen fel Izrael ellen. Tavaly júniusban elismerte a palesztin államot, és azóta többször felszólított a gázai tűzszünetre és a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányok növelésére.