Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Nyilvános koránégetés, zavargások Svédországban

Access to the comments Kommentek
Írta: SL
2020: koránégetés és zavargások Malmöben
2020: koránégetés és zavargások Malmöben   -   Szerzői jogok  AP Photo/TT News Agency

Erőszakba torkollt nyilvános koránégetéseket tartott egy dán szélsőjobboldali politikus csütörtökön és pénteken Svédország több pontján. Rasmus Paludan két éve épp ilyen akcióval provokált zavargásokat Svédországban.

Három rendőrt kellett kórházba szállítani, miután zavargás tört ki két svéd városban, ahol Korán-égetéssel egybekötött tüntetéseket terveztek - közölte a svéd rendőrség. Norrköping és Linköping városokban négy ember sérült meg, köztük két rendőr. A tiltakozók több autót, a többi között rendőrségi járműveket is felgyújtottak. 

"A hangulat agresszív volt, a helyszínen megtámadták a rendőröket" - mondta Asa Willsund rendőrségi szóvivő az SVT televíziónak, hozzátéve, hogy miután a rendőrség visszavonult, a helyzet megnyugodott.

A pénteken tartott koránégetéseken újabb rendbontások voltak Stockholm Rinkeby nevű elővárosában, ahol különösen sok bevándorló él. Svéd sajtójelentések szerint kéttucat embert állítottak elő hatósági személy elleni erőszak és zavargáskeltés vádjával.

A zavargások Rasmus Paludan iszlámellenes dán (de svéd állampolgársággal is rendelkező) politikus és pártja, a Stram Kurs (Kemény vonal) által tervezett tüntetés előtt kezdődtek, amelyen a muszlimok szent könyvét, a Koránt akarták elégetni. Paludan a napokban további koránégetéseket tervez, eddigi akcióihoz volt hatósági engedélye.

Paludan hatására két évvel ezelőtt is égettek koránokat Svédországban, a déli, sok bevándorló által lakott Malmöben, akkor is zavargásokba torkollott az akció (őt magát akkor őrizetbe vették és két évre kitiltották az országból). 2019-ben nagy vihart kavart, amikor - kifejezetten iszlámellenességből - szalonnába csomagolt koránokat égetett el.

A Stram Kurs egy dán szélsőjobboldali, iszlám- és bevándorlásellenes párt, amelyet 2017-ben alapított Paludan, aki egyébként ügyvéd. A párt indult a 2019-es dániai parlamenti választásokon, ahol a szavazatok 1,8%-át szerezte meg, ami a 2%-os választási küszöb alatt van.

A 2020-as zavargások élénk vitát gerjesztettek Svédországban a szólás szabadságáról, arról, hogy meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága, és hol kezdődik az, amikor szélsőségesek visszaélnek ezzel a demokratikus értékkel.