15 március 2022 | Euronews
Keresési eredmények 28 Találatok
-
Ukrajna Az USA 13,6 milliárd dolláros, történelmi segélyt küld Ukrajnának Biden szankciós listára került, az oroszok tengeri blokádra készülhetnek, Zelenszkij szerint nem lesznek a NATO tagjai, 20 ezren menekülhettek el Mariupolból. Napi összefoglaló. -
Világ Rendkívüli NATO-csúcs lesz, amin az amerikai elnök is részt vesz Jens Stoltenberg attól tart, Moszkva vegyi fegyvereket is bevetne Ukrajnában. A NATO-főtitkára rendkívüli csúcsot hívott össze a jövő hétre, amin Joe Biden is ott lesz. -
Magyarország "Választást még soha nem vesztettem el" - nézze meg Márki-Zay Péter március 15-i beszédét A Műegyetem rakparton tartotta március 15-i választási gyűlését az ellenzék, ahol ismertették a 48-as mintára, tizenkét pontba szedett programjukat. -
Magyarország "Mi itt a jobboldalon nem vagyunk jámbor lúzerek" - nézze meg Orbán Viktor március 15-i beszédét A kormányfő kifejezetten harcos szavakat használt a hazai ellenzékkel és nyugati politikai ellenfeleivel szemben a Kossuth téri beszédében. -
Ukrajna Kijevbe ért a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő A politikusok az Európai Tanács nevében indulnak Kijevbe, a látogatás célja, hogy megerősítsék az Európai Unió támogatását Ukrajna szuverenitása és függetlensége számára, valamint bemutassák az ukrán államnak és társadalomnak szánt széleskörű támogatási csomagot. -
Ukrajna Zelenszkij: világos, hogy Ukrajna nem lesz a NATO tagja "Évek óta hallunk az állítólagos nyitott ajtókról, de azt is halljuk, hogy nem léphetünk be a NATO-ba. Örülök, hogy az ukrán emberek is kezdik ezt megérteni, ezért magunkra támaszkodunk, valamint partnereinkre, akik segítenek bennünket.” -
Európai hírek A brüsszeli orosz nagykövet megérti az Ukrajnából menekülőket Vlagyimir Csizsov csatornánknak azt mondta, továbbra is részt vesz egyeztetéseken uniós diplomatákkal, ahol magyarázni próbálja a országa álláspontját. Szerinte a mostani ukrán kormánnyal nehéz lesz megegyezni. -
Franciaország Macron meggyőző volt a francia elnökjelöltek tévévitáján A hivatalban lévő államfő támogatottsága jelenleg a legmagasabb. Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én tartják. -
Szlovákia Orosz kémeket fogtak Szlovákiában A vádlottak az orosz titkosszolgálatnak jelentettek, bizalmas és titkos információkat adva ki, melyekért cserébe több tízezer eurót kaptak. Az oroszok Ukrajnával kapcsolatos hírekre voltak kíváncsiak. -
Cinema Filmek a fájdalmas valóságról a Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztiválon Az iráni emberkínzás, a nők elnyomása és a klímaváltozás kegyetlen hatásai a legszegényebbekre mind szerepeltek a fesztivál idei felhozatalában. -
Ukrajna Újabb eltalált lakóépületek és 35 órás kijárási tilalom Kijevben Miközben az orosz védelmi minisztérium képeket közölt a drónbombázásokról, a szóvivő pedig az eltalált célpontokat ismertette, a hadsereg egyik magas rangú parancsnoka elismerte, hogy a művelet "közel se m halad olyan gyorsan, ahogyan szeretnénk". -
Amerikai Egyesült Államok Kitoloncolták az Egyesült Államokból a hírhedt csalót Véget ért Anna “Delvey” Szorokin harca az amerikai tartózkodásért. -
Világ Másodpercenként menekültté válik egy ukrán gyerek Húsz nap alatt több mint 3 millióan menekültek el az ukrajnai háború elől. -
Világ Zelenszkij: Ukrajna nem lesz a NATO tagja Az ukrán elnök lemondana a NATO-tagságról. Miközben folytatódik az orosz támadás több ukrán nagyváros ellen, a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő Kijevben tárgyal. -
Oroszország Még 13 év börtönt kért az ügyészség a jelenleg is börtönben lévő Navalnijra A 2021-es Szaharov-díjas, Putyin legfőbb bírálójának számító Navalnijra a bíróság megsértéséért és csalásért kérik a lehető legnagyobb, kiszabható büntetést. -
Világ Március 15. - ünnep a kampány hajrájában A két és fél hét múlva tartandó parlamenti választás jegyében tartanak rendezvényeket a nemzeti ünnepen. -
Oroszország Ügyvédje sem tudja, hol van a letartóztatott orosz újságírónő A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov huliganizmusnak nevezte Marina Ovszjannyikova akcióját, aki élő tv-adásban tiltakozott az ukrajnai háború ellen. -
Oroszország Hogyan vághatná el magát Oroszország a globális internettől? Régóta gyűlnek a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy a Kreml arra törekszik: elválassza az orosz internetet a világ többi részétől, és a jelenlegi helyzetben jogosan vetődik fel, hogy ezt a folyamatot akár megis gyorsíthatják a jelenlegi események. -
Világ Oroszország csapást mért a repülőgépeit bérbeadó külföldi cégekre Putyin engedélyezte, hogy az orosz légitársaságok a 10 milliárd dollár értékű külföldi repülőgép-flottákat belföldi utakon használják. -
Világ Koronavírus: több országban nőnek a napi esetszámok Ettől függetlenül lazítanak a korlátozásokon Nyugat-Európában. -
Amerikai Egyesült Államok Koncert Ukrajnáért New Yorkban A hétfő esti koncert bevétele és a Metropolitan Opera által összegyűlt sok pénzadomány is Ukrajnába megy. -
Kína Koronavírus: egyre inkább terjed az omikron Kínában A napi fertőzésszám a 2020-as, legelső járványhullám óta nem látott szintre emelkedett. -
Németország Megbénult a frankfurti repülőtér a biztonsági személyzet sztrájkja miatt Több száz járat nem száll fel kedden Németországban, mert sztrájkol a nagy repterek biztonsági személyzete -
Ukrajna Ukrán kormányfő: amit Putyin elkezdett Ukrajnában, harmadik világháborúvá fajulhat Meg kell állítanunk az agressziót, hogy megakadályozzuk a nukleáris katasztrófát, hogy ne boruljon lángba egész Európa - mondta Denisz Smihal az Európa Tanácsnak Parlamenti Közgyűlésén. -
Oroszország Az orosz cégek se szívesen üzletelnek szankcionált orosz vállalatokkal Az orosz kormánypárt szerint azok az orosz cégek, amelyek kerülik a szankcionált piaci szereplőket, hozzájárulnak az orosz gazdaság válságához, ezért büntetni kell a menedzsmentjüket -
Ukrajna Folytatódnak a diplomáciai tárgyalások Ukrajna és Oroszország között A Biden-kormányzat szerint meg kell győződni Vlagyimir Putyin őszinteségéről. Az orosz elnöknek „a deeszkaláció jeleit kell mutatnia ahhoz, hogy jóhiszeműséget tanúsítson. -
Világ Lakónegyedet bombáztak Kijevben Kijevben 35 órás kijárási tilalmat vezetnek be, EU-delegáció utazik Zelenszkijhez, szabotázs az orosz állami tévében - keddi összefoglaló. -
Amerikai Egyesült Államok Globális élelmiszerválság lehetőségére hívta fel a figyelmet az ENSZ főtitkára Antonio Guterres azt mondta, az ukrajnai háború miatti válság a legszegényebbeket sújtja a legjobban, illetve elülteti a politikai instabilitás magvait az egész világon.