Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Hogyan vághatná el magát Oroszország a globális internettől?

Access to the comments Kommentek
Írta: Tom Bateman/Euronews
Március 14-én Oroszországban leállt az instagram
Március 14-én Oroszországban leállt az instagram   -   Szerzői jogok  Canva

Amióta Oroszország megindította az Ukrajna elleni inváziót, Moszkvapróbálja még inkább ellenőrzése alá vonni az interneten zajló adatforgalmat, valamint célba vették a nyugati közösségi médiaplatformokat: blokkolták a Twitter, a Facebook és az Instagram használatát. Ezenkívül bevezettek egy olyan új törvényt is, amely elsősorban azokat a nyugati médiumokat célozta meg, amelyek az országban működnek, valamint a kritikus sajtóorgánumokat - bezárással és akár börtönbüntetéssel is fenyegetve azokat, akik úgynevezett "álhíreket" terjesztenek a háborúról, vagyis nem állami propagandát.

Az ukrajnai invázióval kapcsolatos információk cenzúrája után sokan elgondolkodtak azon, vajon az orosz kormány nem azt tervezi-e, hogy teljesen leválasztja az országot a globális internetről. Az Euronews szakértőket kérdezett arról, ez lehetséges-e, és hogy milyen előnyei és hátrányai lennének annak, ha ezt az orosz kormány helyett a Nyugat tenné meg.

Úgynevezett „szuverén internet” építése zajlik

Régóta gyűlnek a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy a Kreml arra törekszik: elválassza az orosz internetet a világ többi részétől, és a jelenlegi helyzetben jogosan vetődik fel, hogy ezt a folyamatot akár megis gyorsíthatják a jelenlegi események. Sok orosz már most VPN-eket (virtális magánhálózat) használ a kommunikációhoz, hogy rejtve maradjanak az üzeneteik az online cenzúra elől.

"Miután a 2011-es választások széles körű tiltakozásokhoz vezettek Oroszországban a választási csalással kapcsolatos vádak miatt, a Kreml elkezdte komolyabban venni az internet által a tekintélyére jelentett fenyegetést" – mondta Alena Epifanova, a Német Külkapcsolatok Tanácsának kutatója az Euronews Nextnek. „Tehát az úgynevezett „szuverén internet” ötlete nem teljesen új" – hangsúlyozta. "Amikor az emberek 2011-ben, 2012-ben az utcára vonultak, úgy vélem, a Kreml ráébredt, milyen hatalma van az ingyenes internetnek és a közösségi médiának a demokrácia, az emberek és a tiltakozások felett."

Mikhail Metzel/AP
2011-ben hatalmas tüntetések kezdődtek, miután választási csalásról kezdtek hírek terjengeni w large-scale anti-Putin protests in RussiaMikhail Metzel/AP

Ezt követően az orosz hatóságok rendszeresen felszólították az internetszolgáltatókat és a hálózati tárhelyszolgáltatókat, hogy kérésre blokkoljanak vagy korlátozzanak bizonyos tartalmakat. "De ez egy rendkívül hatástalan módja az információk eltávolításának" - véli Epifanova.

2019-ben az orosz törvényhozók egy sor módosítást hagytak jóvá az ország kommunikációs törvényeivel kapcsolatban, amelyeket "Szuverén internettörvény"- ként szokás emlegetni. Ezek a jogszabályok arra kötelezik az orosz internetszolgáltatókat, hogy telepítsenek berendezéseket az internetes forgalom figyelésére és az ország kommunikációs hálózatainak központosított vezérlésére.

Szintén megalkottak egy orosz DNS-t, vagyis egy doménnév rendszert (domain name system), amely alapvető fontosságúvá válik abban az esetben, ha Oroszország valóban leválasztaná magát a globális internetről.

Vajon Oroszország tényleg készen áll arra, hogy leválassza magát?

A szakértő úgy gondolja, hogy ennek még nem érkezett el az ideje. "A kormány erőfeszítései ellenére Oroszország nem áll készen arra, hogy áttérjen a hazai DNS-re" – véli Epifanova. "Annyira átláthatatlan a megvalósítás rendszere, hogy egyszerűen nem tudjuk, jelenleg melyik szakasznál tartanak" - magyarázza. "Sok vállalat inkább pénzbírságot fizet, mint hogy csatlakozzanak a nemzeti DNS-hez."

Annak, hogy az oroszok nem állnak készen erre az átmenetre, egyik jele, hogy az internetszolgáltatók ellenállnak a kormányzati nyomásnak, és nem adják át az ellnőrzést szolgáltatásaik felett, annak ellenére sem, hogy az előírások be nem tartása miatt folyamatosan pénzbírsággal fenyegetik őket.

"A cégek továbbra is tudnak csatlakozni a globális DNS-hez, ezért szívesebben fizetnek bírságot, mintsem hogy a nemzeti DNS-hez csatlakozzanak, és ezzel kárt okozzanak a rendszerüknek" - mondja Epifanova.

A másik tényező, ami miatt nem olyan egyszerű leválasztani az oroszokat a globális internetről, az, hogy ellentétben Kínával – amely szigorúan ellenőrzi az internet-hozzáférést – Oroszország „szuverén internet” kiépítésére tett kísérlete viszonylag új keletű, és az ország sokkal jobban integrálódott a globális internetbe és gazdaságba, mint keleti társa, így sokkal jobban függ az általa biztosított hozzáféréstől is.

Mark Lennihan/AP
Oroszország legnagyobb technológiai vállalata, a Yandex már elveszítette külföldi üzleti partnereit a szankciók következtébenMark Lennihan/AP

„Oroszországban kicsit bonyolultabb a helyzet, mert a kezdetektől fogva nagyon sok hazai és nemzetközi szereplő vett részt az internetes infrastruktúra kiépítésében, és az IT piacon még mindig túl sok a magánszereplő is, amelyek különböző szolgáltatásokat, infrastruktúrát nyújtanak, hozzáférést az internethez, az IP-protokollokhoz” – magyarázza Epifanova az Euronews Nextnek.

Az is előfordulhat, hogy a világ többi része vágja el Oroszországot?

Az ukrajnai invázió kezdete óta eltelt hetekben chipgyártók, szoftverszolgáltatók és pénzügyi szolgáltatók hagyták abba az üzletelést orosz ügyfeleikkel az EU szankcióinak következtében.

Az országból kivonuló cégek között volt a Cogent, a világ egyik legnagyobb internetes gerinchálózati szolgáltatója, valamint a Lumen, Oroszország egyik legnagyobb nemzetközi adatátviteli szolgáltatója.

A Cogent kivonulása három hatalmas szolgáltatót érint: az állami távközlési szolgáltatót, a Rosztelekomot, a Megafont és a VEONT- ez utóbbi kettő az ország vezető mobilszolgáltatói közé tartozik.

Mindez még nem elég ahhoz, hogy Oroszország leválasztódjon a globális internetről, de ahhoz igen, hogy a sávszélesség szűküljön, ezáltal az információáramlás sebessége lassuljon.

Létezik egy non-profit szervezet, az ICANN, amely biztosítja, hogy az internet működjön egész Oroszországban azáltal, hogy fenntartja a globális tartománynevek működését. Mivel Ukrajna egyik stratégiai célja, hogy az oroszok hozzáférését korlátozzák az internethez, az ukrán miniszterelnök-helyettes, Mihajlo Fedorov arra kérte az ICANN-t, hogy vonja vissza Oroszország hozzáférését.

A cég vezérigazgatója erre azt válaszolta: "Küldetésünk nem terjed ki arra, hogy megtorló intézkedéseket vagy szankciókat hozzunk vagy korlátozzuk a hozzáférést az internet egyes szegmenseiben - függetlenül a provokációktól."

Sergei Savostyanov/Sputnik via AP
Digitális jogvédők arra figyelmeztetnek: Oroszország leválasztása a globális netről a Kreml kezére játszhatnaSergei Savostyanov/Sputnik via AP

Nem kéne Oroszországot teljesen elvágni a külvilágtól az internet lekapcsolásával, hiszen ez teszi lehetővé, hogy az állampolgárok pontos, ne cenzúrázott információhoz is hozzájussanak a világról és az Ukrajnában zajló háborúról - véli az orosz digitális jogvédő szervezet, a Roszkomszvoboda.

"Az ilyen cselekedetek nem vezetnének oda, hogy a helyzet javuljon Ukrajnában, ugyanakkor jelentősen rontanák az oroszok helyzetét, ami az alapvető emberi jogokat illeti" - írja a szervezet közleményében, arra válaszul, hogy a Cogent kivonult Oroszországból. A Roszkomszvoboda szerint ez akár az orosz kormány kezére is játszhatna, mivel az oroszok szeparálása a globális nettől jó ürügy lehetne Moszkvának arra, hogy azonnal és teljesen elvágja az állampolgárokat a világ többi részétől.

A háború miatti elszigetelés már így is súlyosan érinti Oroszország technológiai szektorát - véli Alena Epifanova, a Német Külkapcsolatok Tanácsának kutatója. "Amikor az egész világ az IT-technológia fejlesztéséről beszél, Oroszország vezetősége ezzel teljesen szembemegy. Megrongáltak mindent, ami már létezett az országban, és ez teljesen lehetetlenné tette azt, hogy valaki Oroszországban dolgozzon" - szögezi le.

Ugyanakkor a szakértő reményt is lát abban, hogy az internetről való leválasztódásról szóló híresztelések és az egyre növekvő cenzori tevékenység közepette a VPN-ek forgalma egyre növekszik Oroszországban, ami arra utal, hogy az IT-közösség új eszközöket fog kifejleszteni annak érdekében, hogy legyőzze az útjába gördített akadályokat és egy lépéssel mindig a hatóságok előtt járjon.