8 augusztus 2021 | Euronews
Keresési eredmények 19 Találatok
-
Afganisztán Újabb tartományi fővárosokat foglaltak el a tálibok Afganisztánban Egy napon belül a harmadik, három napon belül az ötödik afganisztáni tartomány székhelyét vonták uralmuk alá. -
Világ Kijevben és Varsóban is tüntettek a belarusz rezsim ellen A demonstrálók mindenütt azt követelték, hogy a belarusz politikai vezetés hagyjon fel az ellenzék és a független sajtó brutális elhallgattatásával. -
Fehéroroszország Egy éve követelik tömegek Lukasenka lemondását Belaruszban tavaly augusztus 9-én volt az az elnökválasztás, amelynek elcsalásával vádolja a majdnem 30 éve hatalmon lévő elnököt a belarusz ellenzék és a nyugati diplomácia is. -
Görögország Több falu leégett Görögországban, Évia szigete hat napja lángol Krétán, Évián és Athén környékén is úgy tapasztalják a helyiek, hogy akkora erővel pusztít a tűzvész, amit az állami szervek már nem képesek uralni. -
Japán Sayonara Tokyo, Bonjour Paris! - véget ért a XXXII. nyári olimpia A sporteseményekhez hasonlóan a záróünnepséget is közönség nélkül rendezték, a műsor a "Megemlékezés pillanatai" címet kapta. -
Sport Könnyezve búcsúzott Messi a Barcelonától Elmondta, hogy nagyon szeretett volna telt ház előtt búcsúzni, ami most nem lehetséges, de köszönetet mondott a szurkolóknak a szeretetükért. -
Románia Romániában is segítik kutyák a Covid-ellenőrzést A kutya által kiszagolt utas be volt oltva, és tüneteket is megállapítottak nála, de a védőoltásnak köszönhetően súlyos tünetek és halálhoz vezető szövődmény kialakulása nem valószínű nála. -
Olaszország Kiköthetett az Ocean Viking Pozzallónál A mentőhajó majdnem egy hétig várt engedélyre. Nemcsak a szicíliai kikötő, hanem Lampedusa is fogadott menedékkérőket: ott is partra szállhatott közel 250 ember. -
Csehország Némi megnyugvást hoz a jogtalanul sterilizált cseh roma nők számára a kártérítés Mintegy 400 olyan eset ismert, amikor nők nem szabad akaratukból, hanem mások győzködése alapján, a gyereksegélyek korlátozásával, illetve a gyermekek elvételével történt fenyegetés miatt vetették alá magukat a sterilizációnak. -
Oroszország Erdőtüzek: drámai a helyzet Kelet-Szibériában is Jakutföldön 155 erdőtűz égett. Több tucatnyi helyi lakost evakuáltak, sérülésről nem érkezett jelentés. -
Sport Véget ért az olimpia, Magyarország 20 érmet szerzett Három világcsúcs és 12 olimpiai rekord született a tokiói olimpia atlétikai versenyein, amelyen 83 ország ért el döntős helyezést. -
Kuba Tüntetések után: óvatos gazdasági nyitás Kubában A havannai kormány az utóbbi időben több intézkedést is hozott a gazdasági nehézségek enyhítésének reményében. -
Amerikai Egyesült Államok Már New Yorknyi területet égetett fel a Dixie nevű tűz Kaliforniában Néhány helyen felfegyverzett helyiek várták a hatóságok embereit, azok, akik nem akarták elhagyni otthonaikat a veszély ellenére sem. A Dixie-nek elnevezett tűz nagyobb területet égetett már fel, mint amekkora New York városa. -
Németország Piknik egy német repülőtér kifutópályáján A Berlin-Tegel repülőtér a pandémia alatt zárt be, sokan így most tudtak elbúcsúzni tőle. -
Afganisztán Megállíthatatlannak tűnnek a tálibok Afganisztánban Három napon belül már a harmadik tartomány székhelyét vonta uralma alá az iszlamista mozgalom. -
Libanon Újabb légicsapásokkal fenyegette meg a Hezbollah Izraelt A terrorszervezet vezetője nem akar eszkalációt Izraellel, de minden dél-libanoni légicsapásra "arányos választ" fognak adni. -
Olaszország Olaszországban is tüntettek a védettségi igazolvány ellen A kormány ugyanis kötelezővé tette a koronavírus elleni védettségi igazolást az éttermekben, a múzeumokban, a szabadtéri eseményeken. -
Görögország Athén környékén javult a helyzet, de máshol tovább pusztít az erdőtűz Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök rémálomszerűnek nevezte az idei nyarat. -
Világ Bronzérmes a férfi vízilabda-válogatott Tokióban 9-5-re vertük Spanyolországot, a második félidőben gólt sem kapott a csapat. A lányok után a fiúk is dobogóra állhatnak. 1996 óta nem volt ennyi érmünk olimpián.