rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Globális fellépést sürgettek a G20-ak külügyminiszterei Materában

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám
euronews_icons_loading
Matera látképe, előtérben a G20 felirattal
Matera látképe, előtérben a G20 felirattal   -   Szerzői jogok  Antonio Calanni/AP
Betűméret Aa Aa

A nemzetközi válságok, például a koronavírus-járvány és a globális felmelegedés közös megoldását sürgették a G20-ak külügyminiszterei keddi tárgyalásukon az olaszországi Materában.

A világ 19 legerősebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő csoport miniszterei két éve nem találkoztak személyesen, de néhány állam tisztviselői ezúttal is csak az interneten keresztül kapcsolódtak be a megbeszélésbe. A dél-olaszországi városban egyébként Magyarországhoz hasonlóan 38 fok volt kedden.

A legfontosabb célokat Luigi di Maio olasz külügyminiszter foglalta össze.

„Az olasz G20-elnökség programjának három pillére van: az emberek, a bolygó és a multilateralizmus által biztosított jólét. A célunk, hogy ellensúlyozzuk a járvány szociális, egészségügyi és gazdasági hatásait, és támogassuk a helyreállítást" - mondta.

A csúcs nem volt konfliktusmentes. Heiko Maas német külügyminiszter kritizálta, hogy szerinte Oroszország és Kína geostratégiai célokra használta vakcinaprogramját. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a találkozó után kiemelte: nagy szükség van arra, hogy a szegény országok minél több vakcinához jussanak.

„Afrika és a multilateralizmus ott volt a napirenden, és a társadalom újjépítése is fenntartható keretek között. A G20 történetében először a fejlesztési miniszterek együtt tárgyaltak a külügyminiszterekkel, például az élelmiszerbiztonságról, amit az olasz elnökség a nemzetközi politikai agenda középpontjába szeretne helyezni" - foglalta össze a csúcs témáit az Euronews tudósítója.

A G20 tagjai a világ GDP-jének 80 százalékáért és a világkereskedelem 75 százalékáért felelősek. Ezekben az országokban él a Föld lakosságának 60 százaléka.