Az amerikai elnök tárgyalásokat folytatott a kazah és az üzbég elnökkel az ukrajnai háború rendezéséről, illetve lehetséges jövőbeni gazdasági együttműködésekről.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy meghívja Kaszim–Zsomart Tokajev kazah-, és Shavkat Mirziyoyev üzbég elnököt a jövő évi miami G20-csúcstalálkozóra. Trump a bejelentést megelőzően külön telefonbeszélgetést folytatott a vezetőkkel.
Washington egyre nagyobb figyelmet fordít Közép-Ázsiára, egyrészt az ukrajnai háborúval kapcsolatos béketervek miatt, másrészt mert bővítené az ásványkincsekben gazdag régióval a kereskedelmi és gazdasági együttműködések sorát.
Trump a Truth Socialon azt írta, hogy az Egyesült Államok kapcsolatai Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal is remekül alakulnak.
Tokajev sajtószolgálata közölte, hogy a két vezető megbeszélésének középpontjában a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi kihívások, köztük az ukrajnai konfliktus álltak. Tokajev hangsúlyozta az ukrajnai háború összetettségét, megjegyezve, hogy a területi kérdések továbbra is központi szerepet játszanak, és minden oldalról kompromisszumot igényelnek. Bár Kazahsztán nem kíván hivatalos közvetítőként fellépni, a jó szándék szellemében Tokajev közölte, hogy szükség esetén otthont adnak a béketárgyalásoknak.
Tokajev elismerően nyilatkozott Trump vezetői teljesítményéről a nemzetközi konfliktusok megoldása terén.
Tokajev még a Trumppal való novemberi találkozását követően bejelentette, hogy Kazahsztán csatlakozik az Ábrahám-megállapodásokhoz, mely Izrael és a muszlim többségű országok közötti kapcsolatok erősítését célozza.
Mirziyoyev sajtószolgálata a Trumppal folytatott telefonbeszélgetést követően azt írta, hogy az amerikai és az üzbég elnök jórészt a kereskedelmi és a stratégiai együttműködés kiszélesítéséről tárgyaltak. A vezetők áttekintették a legmagasabb szinten elért megállapodások terén elért eredményeket, és az együttműködés új lehetőségeit vizsgálták. Mirziyoyev méltatta Trump nemzetközi diplomáciában elért eredményeit, és megjegyezte, hogy a két ország közötti politikai kapcsolatok egyre intenzívebbé válnak, különösen vezetői szinten.
Az USA és Üzbegisztán közötti gazdasági együttműködés folyamatosan szélesedik, több tízmilliárd dollár értékű projektek vannak folyamatban a polgári repülés, az autógyártás, a bányászat, a mezőgazdaság, az energia és az informatika területén. A US-Uzbekistan Business and Investment Councilt a meglévő projektek támogatására és új kezdeményezések, köztük egy közös befektetési alap kidolgozására hozták létre.
A regionális csereprogramok is egyre nagyobb lendületet vesznek, három üzbég régióból is küldöttségek látogattak az Egyesült Államokba az állami szintű partneri kapcsolatok kialakítása miatt.
Trumpnak az üzbég és a kazah elnök is jelezte, hogy szívesen látják országukban. Hozzátették, hogy a közelgő G20-csúcstalálkozó platformot biztosít a kapcsolatok előmozdítására.