rendkívüli hír
Advertising
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Orbán: nemzeti konzultáció indul a gazdaság újraindításáról

A miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón
A miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón   -   Szerzői jogok  MTI/Koszticsák Szilárd
Betűméret Aa Aa

Nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, a stabil gazdaság megteremtéséről, a gazdaság megerősítéséről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón.

A kormányfő elmondta: a konzultációban az emberek véleményét kérik majd arról, hogy a minimálbért egy vagy több lépésben 200 ezer forintos szintre emeljék, azzal, hogy ennek ellentételezéseképpen adókedvezményeket kell adni a kis- és közepes vállalkozásoknak.

Hozzátette, emellett szeretnének megerősítést kérni az emberektől a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése, valamint a hitelmoratórium ügyében, illetve a migráció és a klímaadó kérdésében is.

A miniszterelnök szerint Magyarország jobban áll a munkahelyek újraindításában, mint az eurozónás tagállamok. Mint elmondta, a munkanélküliségi ráta az eurózóna országaiban 8 százalékos, Magyarországon pedig 4,3 százalék. Elmondta: az év végéig lehetőség lesz arra, hogy kétszer annyi munkahelyet hozzanak létre, mint amennyit a vírus tönkretett.

Olyan gazdaságra lesz szükség, amely nemcsak békeidőben, hanem a járványok és a népvándorlás korszakában is képes kiegyensúlyozott, stabil, biztonságos lehetőséget nyújtani a magyaroknak - jelentette ki.

Szerepelni fog a konzultációban "az újra napirendre kerülő" menekültkvóta is - idézi szavait a hvg.hu. Magyarország ezt továbbra is mereven ellenzi. A járvány idején nemcsak az illegális migránsokat nem szabad beengedni, hanem senkit, akinek migrációs státusza van - mondta Orbán Viktor.

Jöhet a 12-16 évesek oltása is

A kormány szerdán döntött arról is, hogy engedélyezi a 12 és 16 év köz öttiek koronavírus elleni oltását. Orbán erről azt mondta: nem szerveznek kampányt a 12-16 év közöttiek oltására, a szülők hozzák meg a döntést. Ha a szülők úgy döntenek, be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben jelentkezni kell, majd az oltópontokon fel lehet venni az oltást.

Jelentősen módosul a védettségi igazolvány jelentése: mostantól ugyanis törlik a nyilvántartásból annak az igazolványát, aki nem oltatta be magát a koronavírus elleni oltás második adagjával. Orbán Viktor elmondta:

137 ezer ember nem vette fel a koronavírus elleni vakcina második adagját.

Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határidő, és nem veszi fel az oltást, annak törölni fogják a védettségi igazolványát a nyilvántartásból - mondta. Ez azt jelenti, hogy az érintett el fogja veszíteni az első oltás után kiadott védettségi igazolványát és az azzal járó kedvezményeket.

Mostantól egyéni felelősség

Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek - állította a miniszterelnök a Kormányinfón.

Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatta a kormányt, hogy a még érkezőkkel együtt 17 millió nyugati vakcinánk lesz, vagyis Pfizerből 6,1 millió, Modernából 1 millió, AstraZenecából 5 millió, Janssenből pedig még 4 millió érkezik.

Orbán Viktor szerint amíg nincs elég vakcina, állami felelősség az oltás, hiszen egy hiányt kell megszüntetni. Amikor eljön az a pillanat, hogy több oltóanyag van, mint ahány oltásra jelentkező, onnan az oltás egyéni felelősség, mert aki akarja, beoltathatja magát.

A kormányfő mindenkit arra kért, hogy éljen az oltás lehetőségével, mert a járvány csak azoknak ért véget, akik beoltatták magukat.

Orbán Viktor elmondta azt is: Izraellel és több más országgal megállapodtak abban, hogy közösen építenének egy vakcinagyárat Izraelben, azért ott, mert az nem az Európai Unióban van. A szándékról már megállapodtak, a tárgyalások megkezdődtek.

Biden látogatása

Arra az újságírói kérdésre, mit vár a Kínával szemben egységes nyugati fellépést elváró Joe Biden amerikai elnök európai látogatásától, a miniszterelnök elmondta: a hidegháború rossz. Kína és Amerika együttműködésére van szükség.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy jön a NATO-csúcs, meg fogják hallgatni, Biden mit javasol az európai partnereknek. Az előző elnök, Donald Trump kérését elfogadták, hogy a GDP két százalékát védelmi célokra fordítsák a tagállamok.