A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt.
A szövetség Magyar Péter miniszterelnöknek címzett nyílt levelében arra figyelmeztet, hogy a független töltőállomások működési feltételei olyan mértékben romlottak, hogy kormányzati beavatkozás nélkül 600-700, jellemzően vidéki, magyar tulajdonú családi vállalkozás működése kerülhet veszélybe, ami további vállalkozásokat is veszélybe sodorhat.
Hangsúlyozták: nem állami támogatást vagy veszteségeik finanszírozását kérik, hanem kiszámítható üzemanyag-ellátást, átlátható árképzést és egyenlő versenyfeltételeket. A nyílt levélben kezdeményezik az üzemanyag-kiskereskedelmi szektor rendkívüli kormányzati átvilágítását, valamint a Mol nagykereskedelmi árképzésének, ellátási gyakorlatának és piaci pozíciójának versenyjogi és gazdasági vizsgálatát.
A közlemény szerint
A szövetség megvizsgálná a stratégiai készleteken belül a kőolaj és a késztermékek, különösen a benzin és a dízel arányát, valamint azt, hogy egy súlyos finomítói vagy logisztikai havária esetén milyen gyorsan és milyen mennyiségben állna rendelkezésre felhasználható üzemanyag.
Az FBSZ ezért azonnali szakmai egyeztetést kezdeményez a kormány, az illetékes hatóságok és a független üzemanyag-kiskereskedők képviselőinek részvételével. Olyan intézkedési tervre van szükség, amely biztosítja a kiszámítható ellátást, valamint az egyenlő piaci verseny feltételeit - írták. A tét a magyar tulajdonú vidéki családi vállalkozások jövője, a valódi piaci verseny fennmaradása és Magyarország hosszú távú üzemanyag-ellátásbiztonsága - áll a szövetség közleményében, amelyet alább változtatás nélkül teszünk közzé:
"Magyar Péter miniszterelnök úr részére
A magyar üzemanyag-kiskereskedelmi szektor kritikus helyzetéről és az azonnali kormányzati beavatkozás szükségességéről
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Azért fordulunk Önhöz nyílt levélben, mert megítélésünk szerint a magyar üzemanyag-kiskereskedelmi szektor olyan súlyos helyzetbe került, amely már messze túlmutat egyetlen ágazat problémáin. Amennyiben nem történik gyors és érdemi kormányzati beavatkozás, a jelenlegi folyamatok vidéki családi vállalkozások százainak működését veszélyeztethetik, és olyan negatív gazdasági spirált indíthatnak el, amelynek következményei a teljes magyar KKV-szektorban, végső soron pedig nemzetgazdasági szinten is jelentkezhetnek.
A független magyar üzemanyag-kiskereskedők számára nem biztosítottak azok a kiszámítható ellátási és gazdasági feltételek, amelyek hosszú távú működésükhöz szükségesek. A MOL jelenlegi nagykereskedelmi és árpolitikája olyan nyomást helyez számos független töltőállomásra, amely mellett működésük egyre nehezebben, egyes esetekben már egyáltalán nem tartható fenn gazdaságosan. Ez nem pusztán a benzinkutak tulajdonosainak problémája.
Számításaink szerint országosan mintegy 600–700, jelentős részben magyar tulajdonú családi vállalkozás lehet közvetlenül érintett. Ezek a vállalkozások különösen vidéken a helyi gazdaság meghatározó szereplői: munkahelyeket tartanak fenn, helyi beszállítókat és szolgáltatókat vesznek igénybe, adót fizetnek, és sok esetben több, egymással összefüggő vállalkozást működtetnek.
Az üzemanyag-kiskereskedelem sok ilyen vállalkozói család számára a legnagyobb árbevételt biztosító, központi tevékenység. Ennek ellehetetlenülése ezért nem áll meg a töltőállomás kapujánál.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Különösen aggasztónak tartjuk, hogy az illetékes minisztériumtól mindeddig nem kaptunk a probléma súlyához mérhető érdemi választ és megnyugtató intézkedési tervet. Ezért fordulunk közvetlenül Önhöz. Azonnali kormányzati intézkedést és személyes miniszterelnöki figyelmet kérünk, mielőtt a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Külön vizsgálatot tartunk szükségesnek Magyarország stratégiai üzemanyagkészleteinek és tényleges ellátásbiztonságának kérdésében is.
Szakmai szempontból tisztázni szükséges, hogy a hivatalosan kimutatott készletszintek mögött milyen arányban áll rendelkezésre azonnal felhasználható késztermék, illetve kőolaj, továbbá hogy egy váratlan finomítói, logisztikai vagy más haváriahelyzetben ténylegesen milyen gyorsan és milyen mennyiségben lenne biztosítható az ország késztermékekkel – különösen benzinnel és dízelüzemanyaggal – történő ellátása.
Amennyiben a késztermék-készletek csökkentését kőolajkészletek növelése ellensúlyozza, annak ellátásbiztonsági következményeit teljes körűen és transzparens módon meg kell vizsgálni. A jogszabályoknak megfelelően kimutatható készletszint és az ország tényleges, haváriahelyzetben rendelkezésre álló üzemanyag-ellátási képessége ugyanis nem feltétlenül ugyanaz. A magyar társadalomnak és a gazdaság szereplőinek joguk van pontosan tudni, hogy egy súlyos ellátási zavar esetén mekkora az ország tényleges biztonsági tartaléka késztermékben, és milyen időtávon állítható helyre az ellátás.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Elérkezettnek látjuk az időt arra is, hogy a magyar állam és a MOL több évtizedes gazdasági, szabályozási és stratégiai kapcsolatrendszerét független, átlátható vizsgálatnak vessék alá. Nem előre megfogalmazott ítéletet kérünk. Vizsgálatot, átláthatóságot és tisztességes versenyt követelünk.
Meg kell vizsgálni, hogy a magyar üzemanyagpiac jelenlegi szerkezete, nagykereskedelmi árképzése és ellátási rendszere biztosítja-e a független magyar üzemanyag-kiskereskedők számára az egyenlő és tisztességes piaci verseny feltételeit.
Meg kell vizsgálni azt is, hogy egy domináns piaci szereplő nagykereskedelmi és kiskereskedelmi pozíciójának egyidejű fennállása milyen hatással van a független kutak versenyképességére, és szükséges-e szabályozói vagy versenyhatósági beavatkozás.
Nem kiváltságokat kérünk a független magyar vállalkozások számára. Egyenlő feltételeket kérünk. Nem veszteségeink állami finanszírozását kérjük. Azt kérjük, hogy legyen üzemanyag, legyen kiszámítható beszerzés, legyen átlátható árképzés, és legyen lehetőségünk tisztességes piaci körülmények között versenyezni. Ezért arra kérjük Miniszterelnök Urat, hogy haladéktalanul kezdeményezze:
- a magyar üzemanyag-kiskereskedelmi piac és a független kutak gazdasági helyzetének rendkívüli kormányzati átvilágítását;
- a MOL nagykereskedelmi árképzésének, ellátási gyakorlatának és piaci pozíciójának versenyjogi és gazdasági vizsgálatát;
- az állami stratégiai készletek összetételének, különösen a kőolaj- és késztermékkészletek arányának, valamint a tényleges havária-ellátási képességnek a felülvizsgálatát;
- az ellátásbiztonsági adatok és módszertan megfelelő szintű nyilvánosságának biztosítását;
- a független magyar üzemanyag-kiskereskedők képviselőinek bevonásával azonnali szakmai egyeztetés összehívását;
- olyan intézkedési terv kidolgozását, amely garantálja az egyenlő piaci versenyt, a kiszámítható ellátást és a magyar tulajdonú független töltőállomások gazdaságilag fenntartható működésének feltételeit.
Miniszterelnök Úr! Most kell cselekedni.
Ha 600–700, jellemzően vidéki családi vállalkozás kerül egyszerre kritikus helyzetbe, annak következménye nem marad az üzemanyag-kiskereskedelmi ágazaton belül. Munkahelyek, családok megélhetése, helyi vállalkozói ökoszisztémák, települések gazdasági stabilitása és végső soron a magyar KKV-szektor egy része kerülhet veszélybe. Nem szeretnénk néhány hónap múlva azt a kérdést feltenni, hogy miért nem történt beavatkozás akkor, amikor még lett volna lehetőség megakadályozni a bajt.
A magyar független üzemanyag-kiskereskedők készek a tárgyalásra, készek bemutatni gazdasági adataikat, beszerzési tapasztalataikat és azokat a konkrét piaci folyamatokat, amelyek álláspontunk szerint a jelenlegi helyzethez vezettek. A kormánytól ugyanezt várjuk: párbeszédet, átláthatóságot és azonnali cselekvést. A kérdés immár nem egyszerűen az, hogy hány független benzinkút marad talpon.
A kérdés az, hogy Magyarország akar-e hosszú távon életképes, magyar tulajdonú, vidéki családi vállalkozásokat az üzemanyagpiacon, és fenn kívánja-e tartani a valódi piaci versenyt és az ország tényleges ellátásbiztonságát. Várjuk Miniszterelnök Úr haladéktalan intézkedését és személyes válaszát.
Tisztelettel,
A magyar független üzemanyag-kiskereskedelmi vállalkozások képviseletében
Független Benzinkutak Szövetsége Egyesület"