Megvették a munkahelyüket

Megvették a munkahelyüket
Szerzői jogok  euronews / Luca Palamara
Írta: Károly Szilágyi  & Luca Palamara

Egy olasz kerámiaüzem dolgozói nem hagyták, hogy a tulajdonos Ázsiába telepítse a gyártást, inkább megvásárolták a a céget.

Hatvan éve gyártanak jó minőségű díszkerámiákat ebben az umbriai kisüzemben, amit a világ minden részén szívesen vásároltak. A tulajdonosok két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy áthelyezik a gyártást a Távol-Keletre, és szélnek eresztik a dolgozókat. De a munkavállalók úgy gondolták, saját kezükbe veszik a sorsukat.

„Minden vállalkozó fejében a profit jár – az utolsó fillérig. Azt hiszik, hogy Olaszországban drága a munkaerő. Sikerült megértetnünk az emberekkel, hogy a munkának értéke van, és a vevőknek meg kell érteniük, hogy az árban ez az érték jelenik meg” – mondta a munkavállalókból alakult Ceramiche NOI szövetkezet elnöke, Marco Brozzi.

A cég 11 dolgozója 10 nappal a kirúgásuk után összeszedték a végkielégítésüket, és egyszerűen megvették az üzemet.

„Pár napja az itt dolgozók a második május elsejét ünnepelték gyártulajdonosként. Pedig munkanélkülivé is válhattak volna, a koronavírus-járvány idején ők is kérhettek volna segélyt – de egészen más tervük volt.

„Az elején borzasztó volt. Három hónapon át nem tudtam aludni, és a többiek is aggódtak. Jól hangzik, hogy az ember vállalkozóvá válik, de az ember nem tudja, mit hoz a holnap, milyen kockázatokkal és kötelezettségekkel kell szembenéznie” – emlékezett vissza az elnök.

„Nem könnyű a semmiből létrehozni egy céget és egy működő szervezetet. De amikor egymás szemébe néztünk, rájöttünk, hogy olyanok vagyunk, mint egy jól összeszokott nagy család – innen minden úgy ment, mint a karikacsapás" mondta Lorenzo Giornelli értékesítési vezető.

Mostanra az üzlet felvirágzott. Megmaradtak az amerikai vevők, és az új európai vásárlók igényeinek kielégítése érdekében még hat embert fel kellett venni.  Most már ők is részeseivé váltak annak a társaságnak, akik nem voltak hajlandók feladni.

kapcsolódó cikkek