NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Új eszközöket vetnek be a Szuezi-csatornát elzáró hajó elmozdítására

A Szuezi-csatornát elzáró Ever Given egy műholdas felvételen, 2021. március 27-én
A Szuezi-csatornát elzáró Ever Given egy műholdas felvételen, 2021. március 27-én Szerzői jogok Maxar Technologies via AP
Szerzői jogok Maxar Technologies via AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A tulajdonos japán cég elnöke gyors mentésre számít.

HIRDETÉS

Szombaton azt közölte a csatorna hatósága, hogy 14 vontatóhajó próbálja kihasználni a dagály előnyeit, és ha a szombati kísérlet sem lesz sikeres, vasárnap további eszközök érkeznek, hogy segítsék a konténerszállító elmozdításáért kezdett műveletet. A konténerszállító kedd óta zárja el a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát.

A Deutsche Welle úgy értesült, hogy hamarosan kiszabadulhat az Ever Given nevű óriási teherhajó. A rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, az Ever Given nem sérült meg, és folytathatja az útját.

— A hajó nem kapott léket, nincs gond sem a kormányával, sem a hajócsavarjaival. Miután újra úszik, képesnek kell lennie a működésée. Folytatjuk a kotrást, az üledék eltávolítását - mondta Jukito Higaki, a hajótulajdonos Shoei Kisen elnöke. A vezető egyúttal elnézést kért a forgalom blokkolásáért.

Mohamed Elshahed/AP
Az elakadt teherhajó a csatorna partjáról nézve 2021. március 27-énMohamed Elshahed/AP

A 193 kilométer hosszú Szuezi-csatorna kritikus fontosságú az Európa és Kína közötti tengeri fuvarozásban. Itt halad át a világkereskedelemben forgó áruk 10-12 százléka, ami naponta körülbelül ötven hajót jelent. 

A csatorna több nappal rövidíti le az utat, ezért sok fuvarozócégnek kell fontolóra vennie, hogy átirányítja-e hajóit az Afrikát megkerülő útvonalra, vagy várakoztatja azokat a mentésre várva.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ezúttal nem akadt el az Ever Given a Szuezi-csatornában

Megmozdult az Ever Given, de továbbra is elállja a Szuezi-csatornát

Kairó rengeteg pénzt remél a megújult Szuezi-csatornától