rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Az EP kiállt a melegjogok védelme mellett, a Fidesz ellene szavazott

euronews_icons_loading
Az EP kiállt a melegjogok védelme mellett, a Fidesz ellene szavazott
Szerzői jogok  DAMIEN MEYER/AFP or licensors
Betűméret Aa Aa

A homoszexuális és a transz közösséget ért támadások után az Európai Parlament szimbolikusan a meleg szabadság földjévé nyilvánította az Európai Uniót. A Fidesz képviselői a határozat ellen szavaztak, szerintük ideológiai hadviselés folyik a hagyományos családmodell ellen. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő szerint a jelenség a gyermekek egészséges fejlődését fenyegeti.

Nagy többséggel, 492 igen szavazattal fogadta el az Európai Parlament a homoszexuális és transz közösségek jogainak védelméről szóló határozatot. 141 képviselő szavazott a dokumentum ellen, köztük a Fidesz képviselői.

Lengyelország mellett Magyarországot is élesen bírálta az elfogadott szöveg, ahol "súlyosan korlátozzák" a szexuális kisebbségek jogait és nem ismerik el hivatalosan a transzneműeket. A határozat jelképesen az LGBTI-szabadság földjévé nyilvánította az Európai Uniót.

"Tudjuk, hogy továbbra is veszélyben van az életünk, a jogainkat korlátozzák, a szabadságunkat brutálisan fojtogatják sok helyen az unióban. De most tettünk egy lépést: sokan vagyunk és erősek vagyunk" - mondta egy német EP-képviselő, Terry Reintke.

Fidesz: el a kezekkel a gyerekeinktől!

A fideszes Hidvéghi Balázs "El a kezekkel a gyerekeinktől!" címmel adott ki közleményt az ügyben, amelyben azt írja, a nyilatkozat ideológiai erőszakoskodás a hagyományos családmodell ellen, és a jelenség fenyegeti a gyermekek egészséges fejlődését.

„Nekünk evidencia, hogy az anya nő, az apa férfi. Mi a természeti és biológiai törvényszerűségekből indulunk ki. A diskurzus az Európai Parlamentben viszont eljutott arra a szintre, hogy ha valaki ilyen evidenciákat merészel kijelenteni, akkor rögtön homofóbnak és intoleránsnak bélyegezik” - írta közleményében a fideszes politikus, aki kiemelte, hogy az Európai Néppárt a baloldallal szavazott az ügyben.

Az EP-képviselő szerint minden kisebbséget, így a szexuális kisebbségeket is megilleti a tolerancia.

"Az Európai Unió mindenki számára a szabadság területe. Semmi sem indokolja, hogy egyes kisebbségek esetében ezt külön hangsúlyozzuk" - írta Hidvéghi Balázs.

A lengyel kormánypárt is kitart a saját politikája mellett.

"A mi vidékünkön az emberek ellenzik az ilyen ideológia megjelenését az iskolákban, amelyek a cseppfolyós nemekről beszélnek. Ez ellentmond a lengyel alkotmánynak és nem felel meg az alapvető emberi jogoknak" - mondta egy lengyel EP-képviselő, Ryszard Antoni Legutko.

Belgiumban egy meleg férfi brutális meggyilkolása után szivárványszínű zászlót tűztek a miniszterelnöki hivatalra. A civilek pedig komolyabb védelmet várnak uniós szinten.

"Folytatni kell azt, amit az Európai Bizottság már elkezdett, vagyis azt, hogy visszatartják az uniós pénzeket azokban a régiókban, amelyek nem tartják tiszteletben az európai értékeket" - mondta egy aktivista, Evelyne Paradis.

Tavaly az EU hat lengyel várostól vonta meg az uniós forrásokat, mert azok melegmentes övezetté nyilvánították magukat.