NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Pápalátogatás: először, másodszor, harmadszor!

Ferenc pápa az iraki Moszulban lebombázott, lerombolt keresztény templomok tövében imádkozott
Ferenc pápa az iraki Moszulban lebombázott, lerombolt keresztény templomok tövében imádkozott Szerzői jogok Andrew Medichini/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.
Szerzői jogok Andrew Medichini/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: Daniel Bozsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Katolikus egyházfő már kétszer látogatott Magyarországra, de az egyiptomi kopt keresztény egyház vezetője és a konstantinápolyi pártiárka is járt már Magyarországon.

HIRDETÉS

A „pápalátogatás” a modern kor találmánya: a rendszeres külföldi utazás az 1960-as évek előtt nem volt jellemző a katolikus egyház vezetőire. Az első pápa, aki mind a hat kontinensre elutazott, az 1963-ban megválasztott VI. Pál volt, aki emiatt a zarándokpápa becenevet is megkapta.

1964-ben a Szentföldre látogatott, utána Bombayba (a mai Mumbaiba) utazott, ahol részt vett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, és még ugyanebben az évben a kolumbiai Bogotát is felkereste. 

Anonymous/1964 AP
VI. Pált 1964-ben nagy tömeg vette körbe a Keresztúton Jeruzsálemben.Anonymous/1964 AP

1965-ben New Yorkban részt vett az ENSZ közgyűlésén és felszólalt a vietnámi háború ellen. Hivatalban lévő pápaként ő járt először Afrikában: 1969-ben Ugandában lelkipásztori látogatást tett. 1970-ben pedig Ausztráliába is elutazott.

Anonymous/1969 AP
VI. Pál pápa az ugandai Rubaga-katedrálishoz érkezett 1969-benAnonymous/1969 AP

A keresztény egyház vezetői VI. Pál óta rendszeresen elutaznak külföldi országokba, ami hitéleti tevékenységük mellett gyakran állásfoglalást is jelent. Az ősszel Magyarországra érkező Ferenc pápa is számos országban járt már hivatali ideje alatt, legutóbb Irakban tett történelmi jelentőségű látogatást, és tárgyalt asz-Szisztáni nagyajatollahhal, a síiták egyik legfőbb vallási vezetőjével.

HO/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.
A két egyházi vezető március 6-án találkozott.HO/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.

Magyarországon a rendszerváltozást követően járt először pápa. Még a szocializmus idején, 1988-ban döntöttek arról, hogy a lengyel származású II. János Pál a szocialista országok közül Lengyelország után Magyarországra is ellátogat. A Vatikán egy évvel később jelentette be, hogy elfogadták a magyarországi meghívást.

II. János Pál hosszas előkészítés után 1991. augusztus 16-án lépett magyar földre, ezzel az ország történetében először érkezett Magyarországra a katolikus egyház vezetője. A pápának viszont nem ez volt az első útja Magyarországra: Karol Wojtyla még krakkói érsekként a hetvenes években többször is járt itt. 

A pápalátogatás ötnapos programja Esztergomban kezdődött, szabadtéri szentmisével. Itt-tartózkodása további napjain II. János Pál Máriapócson, Szombathelyen, Pécsett, augusztus huszadikán pedig a budapesti Hősök terén is szabadtéri szentmisét mutatott be, Debrecenben ökumenikus istentiszteleten vett részt.

Rudi Blaha/AP
Még a rendszerváltás előtt II. János Pál a trausdorfi reptéren mondott szentmisét, 1988-ban, amelyre ötvenezer magyar hívő is érkezett.Rudi Blaha/AP

Még ebben az évtizedben ismét Magyarországra érkezett a pápa, akinek meghívását Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát kezdeményezte 1995-ben, a Pannonhalmi Főapátság megalapításának ezer éves évfordulója alkalmából, valamint a római és a görögkeleti egyház közeledését elősegítendő, meghívta Magyarországra II. Alekszij orosz pártiárkát is (ám ezt a találkozót végül máshol tartották).

Göncz Árpád akkori köztársasági elnök 1995-ben vatikáni látogatása alkalmával hivatalos meghívást tolmácsolt a pápának, majd azt március 28-án írásban erősítette meg. II. János Pál az eredeti tervek szerint 1996 júniusában érkezett volna Magyarországra, a látogatás időpontját azonban elhalasztották.

A pápát második magyarországi látogatására szállító helikopter 1996. szeptember 6-án szállt le Pannonhalmán, a település focipályáján. II. János Pál az apátságban együtt ebédelt a diákság és a bencés közösség tagjaival, találkozott Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Horn Gyula miniszterlenökkel és a Magyar Püspöki Kar tagjaival is. Az éjszakát az apátságban töltötte. Másnap Győrben misét celebrált, onnan tért vissza a Vatikánba.

RUDI BLAHA/AP1996
1996. szeptember 6-a, a katolikus egyházfőt Göncz Árpád elnök fogadta.RUDI BLAHA/AP1996

De nem csak a katolikus egyházfő járt Magyarországon a keresztény egyházak vezetői közül. Az egyiptomi kopt keresztény egyház feje, III. Shenouda 1996-ban szerzetesként látogatott Pannonhalmára, ugyanabban az évben, amikor II. János Pál másodszor érkezett magyarországi látogatásra, szintén a pannonhalmi apátságba.

A kopt pápa halála előtt egy évvel, 2011-ben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes meghívására ismét Magyarországra érkezett: augusztus 19-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ünnepi ülésén díszdoktorrá avatták, augusztus 20-án pedig részt vett a Szent István-bazilika előtti szentmisén.

BAHGET ISKANDER, fotoművész, ; / szerzõi jog fentartva
Shenouda pápa látogatásakor díszdoktori címet vett át a Pázmány EgyetemenBAHGET ISKANDER, fotoművész, ; / szerzõi jog fentartva

Az augusztus 19-20-ai ünnepségek alkalmával járt Magyarországon a konstantinápolyi pátriárka. I. Bartolomaiosz 2017-ben részt vett a Szent Jobb-körmeneten és a Magyarországi Református Egyház zsinati székházába is ellátogatott. A pártiárka Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezett Budapestre.

Idén ősszel Ferenc pápa látogat Magyarországra, és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szeptember 12-ei záró szentmiséjén, közölte Erdő Péter bíboros az MTI-vel hétfőn. A NEK-et eredetileg 2020-ban tartották volna, az azonban a koronavírus miatt elmaradt. A katolikus egyház vezetője nemrégiben tért vissza Rómába a nem teljesen veszélytelen iraki látogatásából: a közel-keleti országban Ferenc pápa előtt korábban sosem járt római pápa.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az ukrajnai és a gázai háború azonnali lezárását kéri a pápa

A nagypénteket ünnepelték szerte a világon

Aggályokat fogalmaztak meg konzervatív bíborosok a szinódus előtt