rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Megkezdődtek az új iráni atomalku előkészületei

euronews_icons_loading
Megkezdődtek az új iráni atomalku előkészületei
Szerzői jogok  AFP
Betűméret Aa Aa

Iránba utazott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elnöke, hogy a helyszínen bizonyosodjon meg arról, Teherán nem készít atomfegyvert, illetve ahhoz szükséges finomságú uránt sem dúsít. Ez ugyanis alapfeltétele a 2015-ös atomalku újjáélesztésének. Rafael Grossi több erőművet és katonai bázist is meglátogat majd, személyesen tárgyal az iráni atomügynökség vezetőjével és Hasszán Rohani egyik alelnökével.

Ez szinte az utolsó pillanat a megegyezésre, a perzsa vezetés ugyanis decemberben jelezte: haza fogja küldeni a nemzetközi megfigyelőket, ha a nyugati nagyhatalmak nem oldják fel az olajkereskedelmet és a bankszektort sújtó szankciókat február 23-ig.

Az atomalku Barack Obama elnökségének legnagyobb diplomáciai sikere volt, egy évvel később azonban utódja, Donald Trump kilépett a megegyezésből, amely így értelmét vesztette. Joe Biden már januári beiktatása után arról beszélt, hogy jó viszonyt szeretne ápolni Iránnal és hajlandó újra aláírni a nukleáris leszerelésről szóló egyezményt, amennyiben Teherán minden korábbi vállalásának eleget tesz.