rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Nem zárná ki a Fideszt a Néppártból a CDU új vezetője

Armin Laschet, a CDU elnöke sajtótájékoztatót tart a párt berlini székházában, 2021. január 25-én
Armin Laschet, a CDU elnöke sajtótájékoztatót tart a párt berlini székházában, 2021. január 25-én   -   Szerzői jogok  Michael Sohn/AP Photo
Betűméret Aa Aa

Reálpolitikusnak nevezte magát Armin Laschet, a németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, aki Angela Merkel utódja a pártelnöki székben. A politikus az Internationale Politik Quarterly című lapnak adott interjút, amelyben a német-orosz kapcsolatok, a szíriai rendezés, és számos más világpolitikai téma mellett arról is kérdezték, hogy szerinte ki kellene-e zárni a Fideszt az Európai Néppárt (EPP) frakciójából, amelynek a CDU is tagja az Európai Parlamentben.

Armin Laschet azt mondta, hogy nem lát okot arra, hogy megváltoztassák a Fidesz jogállást az EPP-ben, ahol a magyar korámypárt tagsága jelenleg fel van függesztve. A német politikus azzal kezdte válaszát: fontos hogy Magyarország továbbra is kötődjön Európához, mintha attól tartana, hogy a kizárás akár azt is eredményezhetné, hogy a magyar kormány kilép az unióból.

Azzal kapcsolatban, hogy fél-e az Európai Unió szétszakadásástól, Laschet azt mondta, hogy a brexit után fontos egyben tartani a 27 tagállamot, és ez ügyben sikerként értékelte a tavalyi fél éves német uniós elnökséget. Hozzátette, hogy vannak kérdések, amelyekben a keleti és a nyugati tagállamok között továbbra is vita van.