NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Helyettes államtitkárt jelöl Szájer helyére a Fidesz

Schaller-Baross Ernő 2017-ben
Schaller-Baross Ernő 2017-ben Szerzői jogok MTI
Írta: Pálfi Rita és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Schaller-Baross Ernő egy kerti parti miatt került a hírekbe tavaly nyáron, ami miatt több kormánytagnak is karanténba kellett vonulnia.

HIRDETÉS

Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát jelöli a Fidesz-KDNP a lemondás miatt megüresedett európai parlamenti (EP-) képviselői helyre - közölte a Fidesz kedden. Szájer József 2020 november végén mondott le azután, hogy egy illegális meleg szexpartin vett részt Brüsszelben, amit a rendőrség oszlatott fel.

Schaller-Baross Ernő hangsúlyozta, hogy több mint tízévnyi külpolitikai szakmai tapasztalattal az a meggyőződése, hogy a 21. században az európai együttműködés keretei között erős nemzetekre, szuverén államokra és a józan konzervativizmus hangjára van szükség.

"Az Európai Unió érték, de nem önmagában vett cél, hanem eszköz a magyar érdekek képviseletében és a magyar sikerek elérésében" - fogalmazott a jelölt, hozzátéve, hogy EP-képviselői megbízatása során is ebben a szellemiségben kíván dolgozni Magyarország és a magyar nemzethez tartozó valamennyi polgár érdekében.

15 éves korában lett Fidelitas-tag

A Fidesz közleményében ismertette Schaller-Baross Ernő életrajzát is. Eszerint a kormánypártok jelöltje 1987-ben született Budapesten, 2010-ben szerzett jogi diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2002 óta a Fidelitas, 2010-től pedig a Fidesz tagja. Egyetemi évei alatt gyakornokként dolgozott az Országgyűlés Képviselői Irodaházában. 

A németül és angolul beszélő szakember 2010 és 2012 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárságának külügyi kapcsolatokért felelős munkatársa, 2012 és 2018 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója, illetve az Országgyűlés alelnökének külügyi tanácsadója volt. 2017 és 2018 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének külügyi tanácsadójaként tevékenykedett. 2018-tól a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

A hvg.hu cikkében emlékeztet rá, hogy Schaller-Baross Ernő neve tavaly nyár végén került a hírekbe, mikor több kormánypárti politikusnak karanténba kellett vonulnia, mert Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója megfertőzödött koronavírussal az Alapjogokért Központ rendezvényén. A 24.hu úgy értesült, hogy a szabadtéri rendezvény helyszíne egy Úrkút melletti kúria volt, ami Schaller-Baross családi ingatlana.

Szájer visszaadja diplomata-útlevelét

Szájer József 2020 novemberének végén mondott le - december 31-ei hatállyal - EP-képviselői tisztségéről, miután egy illegális meleg szexpartin vett részt Brüsszelben, amit a rendőrség oszlatott fel. Ezért kellett a Fidesz-KDNP-nek új képviselőt jelölnie.

A Blikk hétfőn írt arról a Külügyminisztériumot idézve, hogy Szájer József jelezte, hogy visszaküldi a diplomata útlevelét. Ez azt jelenti, hogy elindulhat a büntetőeljárás ellene. A belga ügyészség korábban azt közölte, hogy az eljárást egészen addig nem lehet lefolytatni, amíg a diplomáciai vagy a parlamenti mentelmi jog meg nem szűnik. 

A lap kiemelte, hogy a kábítószerrel való visszaélés miatt 3 és 5 év közötti szabadságvesztést, illetve 8 ezertől 800 ezer euróig terjedő pénzbüntetést is kaphat Szájer. A volt EP-képviselő azt elismerte, hogy ott volt a partin, de azt tagadta, hogy drog lett volna nála.

További források • Blikk, hvg.hu

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szájer-botrány: Orbán Viktor Magyarországának arculata

Szinte senki nem hiszi, hogy sima "házibuli" volt Szájer botlása - exkluzív felmérés a botrányról

Egy magyar a Top 100-ban: az Európai Parlament legbefolyásosabb tagjai