Újévi remények a Gázai övezetben

Nő sétál el az egyik graffiti előtt
Nő sétál el az egyik graffiti előtt   -  Szerzői jogok  Adel Hana/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: Euronews

A túlzsúfolt és szomszédai által blokád alatt tartott Gázai övezetben augusztus óta több mint negyvenezren betegedtek meg, és csaknem négyszázan haltak meg koronavírus miatt.

Graffitik figyelmeztetik a Gázai övezet lakóit az óvintézkedések betartására, egyúttal reményteli üzenetetket is közvetítenek. Az egyre terjedő vírus ellenére az itt élők bíznak benne, hogy az idei év jobb lesz, mint az elmúlt.

"A 2020-as év tönkretett bennünket és az egész világot. Reméljük, hogy Isten akaratából 2021. biztonságot hoz majd és hogy a koronavírus eltűnik" - kívánja ez a gázai férfi.

"A járvány gazdaságilag tönkretett bennünket, és még rosszabb vár ránk. Arra kérjük az Istent, hogy 2021-ben szabadítson meg bennünket a járványtól, legyen jó a gazdasági helyzet, az emberek legyenek boldogok, és hogy a palesztin emberek éljék meg a nemzeti egységet" - sorolja újévi kívánságait ez a gázai férfi.

A túlzsúfolt és szomszédai által blokád alatt tartott Gázai övezetben augusztus óta több mint negyvenezren betegedtek meg, és csaknem négyszázan haltak meg koronavírus miatt.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus