Két védőoltás decemberi engedélyezését tervezi az EU

Vakcina-fejlesztés
Vakcina-fejlesztés Szerzői jogok AP Photo/Natacha Pisarenko
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az unió az év vége előtt megkezdené a Moderna, illetve a Pfizer/BioNTech által kifejlesztett védőoltás szétosztását a tagországok között. Magyarország különutas: Oroszországból is rendelt vakcinát, holott a magyarok túlnyomó többsége elutasítja az oltást, kivált az oroszt.

HIRDETÉS

A Moderna, illetve a Pfizer/BioNTech által kifejlesztett és előállított koronavírus elleni védőoltás engedélyezését tervezi az Európai Unió a jövő hónap folyamán.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közölte, hogy az év vége előtti engedélyezés lehetővé teszi a vakcinák szétosztását az uniós tagországokban.

Az európai gyógyszeripari ügynökség napi kapcsolatban áll az amerikai gyógyszerhatósággal, hogy a védőoltás végső kiértékelése „_szinkronizált_” legyen.

Az unió egyébként összesen öt beszállítóval kötött előszerződést a covid-vakcináról.

Korábban az Egyesült Államok vezető járványügyi szakembere, Dr. Anthony Fauci bejelentette: akár november végére, vagy december elejére elérhetővé válhat Amerikában a Covid-19 elleni vakcina, amennyiben „_biztonságosnak és hatékonynak_” bizonyul.

Magyarország saját útját járja

Az uniós figyelmeztetések ellenére Magyarország Oroszországból is rendelt védőoltást.

Az oltóanyag 10 dózisa már meg is érkezett, jóllehet az orosz oltásnál csak a kínaiban bíznak kevésbé a magyarok.

A magyarok túlnyomó része ráadásul biztosan nem oltatná be magát koronavírus elleni vakcinával – ez derült ki az Euronews kutatásából.

Az Opinio által 1231 fős mintán végzett reprezentatív felmérés eredménye szerint a megkérdezettek mindössze 17%-a adatná be magának az oltást, ha a vakcina elérhetővé válna, 47% egyértelműen elutasította az oltás lehetőségét, 36% pedig még nem döntötte el.

A megkérdezettek a magyar kormány által megrendelt orosz gyártmányú oltószert egyértelműen elutasítják. A válaszadók mindössze 7%-a oltatná be ezzel magát, és ennél is kevesebben, mindössze 4% kérne a kínai vakcinából.

A magyarok bizalmatlansága világszinten is kiemelkedő. A Nature magazinban október végén megjelent, a föld lakosait reprezentáló felmérésből az derült ki, hogy a bolygó lakosságának több mint 60%-a kérné az oltást, ha az elérhetővé válna, 14% nem tudja, és csupán mintegy 15% mondta azt, hogy biztosan nem kérne vakcinát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Speciális pohár készült a tokaji aszúhoz

Blokád alá akarják venni a záhonyi határátkelőt a magyar fuvarozók hétfőtől

Az EU-tagság megszerzéséért demonstráltak Tbilisziben