rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A járvány tavasszal ártott, nyáron segített az olasz borászoknak

euronews_icons_loading
A járvány tavasszal ártott, nyáron segített az olasz borászoknak
Szerzői jogok  أ ب
Betűméret Aa Aa

Beérett a szőlő, megkezdődött a szüret Olaszországban. De a koronavírus-járvány miatt az idei munka nagyon másképpen fest a szőlőföldeken.

A szüretelők maszkban metszik le a fürtöket a tőről, és ügyelnek a társadalmi távolságtartásra is.

Ez az idénymunkás is arról beszél, hogy "hiába a szabadban dolgoznak, kötelezővé tették számukra a maszkviselést, és tartaniuk kell egymástól a szükséges távolságot.. Szerinte a "maszknak igazán csak addig van jelentősége, amíg kiviszik őket a szőlőhegyre, illetve amikor ebédszünetre mennek a traktor utánfutóján."

A Coldretti, az olasz mezőgazdasági termelők szövetségének számításai szerint az olasz boripar éves forgalma eléri a 11 milliárd eurót, és az ágazat 1 millió 300 ezer embernek ad munkát.

A járvány miatti, 3 hónapos, tavaszi leállás - talán nem gondolnánk -, ezt a szektort is rosszul érintette. Az olasz borok értékesítése 4 százalékkal csökkent, 30 éve először került mínuszba az eladás.

"Ez egy szörnyű időszak volt mindannyiunk számára, mert összeomlott az értékesítés" - panaszolja az egyik pincészet tulajdonosa. "Szerencsére lassan helyrerázódunk. Alakulnak a dolgok, mert fokozatosan újranyitnak az éttermek, borházak. Hiszen ezek a mi fő felvásárlóink, ügyfeleink" - árulja el Antonio Santarelli.

A Rómától délre található Casal Del Giglio pincészet mérlegét az hozta egyensúlyba, hogy az olaszok többsége, a járvány miatt otthonához közel, belföldön töltötte szabadságát.