Putyin segítséget ígér Lukasenkának

Putyin segítséget ígér Lukasenkának
Szerzői jogok  AP
Írta: Kiss Gábor

A belarusz elnök először ment külföldre vitatott újraválasztása óta.

A több mint egy hónapja tartó belarusz tiltakozások közben Aljakszandr Lukasenka megpróbál támogatást szerezni Oroszországtól. A belarusz elnököt Szocsiban fogadta hétfőn orosz kollégája, Vlagyimir Putyin.

Lukasenka először hagyta el hazáját augusztus 9-e, a vitatott eredményű elnökválasztás óta.

“Biztosak vagyunk abban, hogy a belaruszoknak együtt kell megoldaniuk a helyzetet, nyugodt párbeszéddel. Közös döntésre kell jutniuk arról, hogy mit tegyenek, bármilyen külső nyomás nélkül. Tudjuk, hogy javasolja az alkotmánymódosítást, ez logikus, aktuális és célszerű”- magyarázta Vlagyimir Putyin.

Az orosz elnök hozzátette, hogy 1,5 milliárd dollár hitelt adnak Belarusznak, és folytatják az együttműködést a védelem terén is.

“Nagyon tisztességesen jártak el, személyesen is megköszönöm önnek és általában az oroszoknak, hogy készek voltak támogatni minket a választás óta eltelt időben” - mondta Lukasenka.

Az ellenzékiek Belaruszban rendszeresen tömegtüntetéseken tiltakoznak, mert szerintük Lukasenka csalással nyerte meg az elnökválasztást.

Vasárnap Minszkben 150 ezren vonultak utcára. Több mint 700 embert őrizetbe vettek országszerte a demonstrációkon.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Genfben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy túlságosan erőszakosan lépnek fel a fehérorosz biztonsági erők a tüntetőkkel szemben. Az Európai Unió képviseletében felszólaló német nagykövet, Michael von Ungern-Sternberg hangsúlyozta, hogy a testület nem maradhat csendben ez ügyben.

kapcsolódó cikkek