NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Káros a gazdaságra, térjenek vissza a munkahelyekre – kérleli a miniszter a briteket

„Ez a bolt bezárt” – a járvány következménye az Egyesült Királyságban
„Ez a bolt bezárt” – a járvány következménye az Egyesült Királyságban Szerzői jogok AP Photo/Alastair Grant
Szerzői jogok AP Photo/Alastair Grant
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Eközben több állami intézmény hirdetésekben keres olyan jelentkezőket, akik távmunkában látnák el feladataikat.

Kulcsfontosságú, hogy a britek visszatérjenek a hivatalokba dolgozni – szólította fel honfitársait Dominic Raab, külügyminiszter. Eközben néhány tárca otthoni munkavégzésre írt ki pályázatot – jelenti a Daily Mail.

HIRDETÉS

A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a távmunka „káros a gazdaságra”. Arra kérte a briteket, hogy „ellenőrzött” körülmények között térjenek vissza a munkahelyeikre, és így segítsék a gazdaság talpra állását.

Parlamenti képviselők szerint azonban a brit kormány, a Whitehall „gúnyt űz” az otthoni munkavégzésből.

A többi között ugyanis a védelmi és az egészségügyi tárca, továbbá az angol egészségügyi szolgálat és az élelmiszerszabványosítási hivatal is mind a mai napig pályázatban keres olyan jelentkezőket, akik „home office”-ban végeznék munkájukat.

Gazdasági szükséglet, hogy az emberek a munkahelyükön végezzék munkájukat, hacsak ebben indokolt egészségügyi tényező nem akadályozza őket” – nyilatkozta Raab.

A Daily Mail azonban olyan állami hirdetést is felfedezett, amiben a munkafeltételekről azt írja: „A Covid-19 helyzetre való tekintettel kezdetben távmunka végzése igényeltetik, utazási kötelezettség nélkül”.

A kabinet egyébként a múlt héten arra szólította fel a minisztereket: kötelezzék hivatalnokaik legalább 80%-át arra, hogy szeptember végéig újra irodáikban végezzék a munkát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Videón látható, ahogy a pandémia idején házibuliznak a tory képviselők

Boris Johnson ismét a címlapokon: még mindig a Covid-partik miatt

Ingyenes covid-gyógyszerrel kereskedhetett néhány patikus Németországban